Carlos Checa és Jakub Smrz a Superbike Világbajnokság brnoi versenyhétvégéjének első napján megszerezték a Ducati számára a vezetést, ráadásul duplán. Magyar vonatkozása is van most a versenysorozatnak, hiszen ezúttal Kispataki Viktor is ott húzza a gázt.
Hogy lehet egymás után kétszer is kiugrani a rajtnál, a verseny közben pedig kis híján lerúgni a másik a motorja nyergéből? Nos, úgy tűnik ezek a dolgok benne vannak a pakliban egy Thai Superbike futamon.
Motorok, alkatrészdarabok a levegőben, versenyzők a gumifalban. Nagyjából ehhez hasonló képet kell elképzelni, amikor is a brit Superbike bajnokság hatodik viadalán történt bukásról beszélünk.
Broc Parkes és csapattársa, David Salom szerezték meg az első két rajtkockát a spanyol Motorland Aragon versenypályán. Tóth Imre és Németh Balázs a huszonharmadik és a huszonnegyedik helyen zártak.
A Superbike Világbajnokságban nagyszerű köridejével Marco Melandri szerezte meg az első pole pozíciót a spanyol Motorland Aragon versenypályán. Ezzel elhalászta legnagyobb riválisa, Max Biaggi orra elől az első rajtkockából való indulás jogát.