Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
01
Jún
WSS – USA: Futam: Sofuoglu ismét győzelemmel távozik
szerző: Dede

A Supersport kategória futamán Kenan Sofuoglu szerezte meg a győzelmet és ezzel 6 pontra növelte előnyét a bajnoki ponttáblázaton.A török versenyző meggyőző magabiztossággal gyűjtötte be a Miller Motorsport Park győzelmi trófeáját és megtörte Eugene Laverty sorozatát. Ezzel megismételte tavalyi sikerét és egy jóval simább versenyt produkálva könyvelhette el a győztesnek járó pontokat.


Bár a rajt után ugyan úgy tűnt, hogy Sofuoglu nagy csatározásba kénytelen majd bocsátkozni a futam során, miután az első kanyarba érve már Laverty és Chaz Davies is megelőzte. A kör végére azonban már túl is jutott Davies-en és üldözőbe vehette Laverty-t. Néhány körös üldözőversenyt követően a török pilóta megelőzte angol riválisát és szép lassan el is húzott előle. Bár a különbség csak 1-1,5 mp volt köztük végig, Sofuoglu ezt a különbséget stabilan tudta tartani és végül egy tiszta befutóval nyerte a versenyt.



Laverty és mögötte Lascorz szintén egymáshoz közel, de stabil távolságban gurultak végig a versenyen, a vb-pontverseny három éllovasa ezzel jelentősen ellépett az ellenfelektől az összetettben.



Negyedikként a bajnokságban is negyedik helyen álló Chaz Davies futott be, aki a rajt után kissé visszaesve át kellett hámozza magát a Michele Pirro, Katsuaki Fujiwara, David Salom, Robbin Harms és Gino Rea alkotta bolyon. Az összetettben ezzel ő is megszilárdította pozícióját, bár az első hármastól már egyre inkább leszakadóban van.


Pirro és Fujiwara ötödik és hatodik helyen futottak be, bár akár a hetedikként leintett Salom is elkaphatta volna őket: a három versenyző között 0,4 mp különbség volt leintéskor.


A versenyen egyedüli hölgyként induló Melissa Paris volt az egyetlen, akinek nem sikerült befejezni a futamot: edzésen mutatott köridejeit ugyan tudta hozni, a 6. körben azonban feladta a versenyt.


1 54 Sofuoglu K. (TUR) Honda CBR600RR 33'45.278 (157,002 km/h)
2 50 Laverty E. (IRL) Honda CBR600RR 1.028
3 26 Lascorz J. (ESP) Kawasaki ZX-6R 1.673
4 7 Davies C. (GBR) Triumph Daytona 675 13.209
5 51 Pirro M. (ITA) Honda CBR600RR 14.209
6 37 Fujiwara K. (JPN) Kawasaki ZX-6R 14.386
7 25 Salom D. (ESP) Triumph Daytona 675 14.603
8 127 Harms R. (DEN) Honda CBR600RR 20.582
9 4 Rea G. (GBR) Honda CBR600RR 22.895
10 99 Foret F. (FRA) Kawasaki ZX-6R 27.100
11 40 DiSalvo J. (USA) Triumph Daytona 675 27.211
12 14 Lagrive M. (FRA) Triumph Daytona 675 28.293
13 55 Roccoli M. (ITA) Honda CBR600RR 28.393
14 117 Praia M. (POR) Honda CBR600RR 41.986
15 5 Lundh A. (SWE) Honda CBR600RR 48.402
16 46 Odom T. (USA) Honda CBR600RR 48.689
17 8 Chesaux B. (SUI) Honda CBR600RR 1'12.283
18 86 Farrell J. (USA) Kawasaki ZX-6R 1'56.115

Nem fejezte be a versenyt:

13 Paris M. (USA) Yamaha YZF R6

  Kategória: Motorsport   Cimkék: Eugene Laverty, Joan Lascorz, Kenan Sofuoglu, Miller Motorsports
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)