Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
26
Jún
WSSP – Misano: 2.nap: Tóth Imi: „Gondolkozunk rajta, hogy...
szerző: ferdei
A Superbike világbajnokság misanoi versenyhétvégéjén, a Superpsort kategóriában, Michele Pirro kaparintotta meg a rajtelsőséget a vb-pontverseny második helyezettje, Eugene Laverty előtt. A ponttáblázat éllovasa, Kenan Sofuoglu csak a harmadik, míg az év első futamain kiváló teljesítményt nyújtó Joan Lascorz, a negyedik lett. Magyar részről kissé felemásan alakult a kvalifikáció, ugyanis míg Tóth Imrének sikerült limitet futnia, addig ez Kovács Niki számára sajnos nem jött össze, így a magyar motoros hölgy holnapi indulása minden bizonnyal a rendezők jóindulatán és egyben engedékenységén múlik majd, hiszen nem egyszer volt rá példa, hogy egy-egy szabadkártyás versenyzőt annak ellenére is engedtek elrajtolni, hogy nem felelt meg a 107%-os szabálynak.


Tóth Imre, 23. hely (1’45.438)
„A mai első edzésen világossá vált számomra, hogy nagy változás nem történt a motorommal, az erejét illetve. Eléggé csalódott voltam emiatt, de megpróbáltam kihozni belőle, amit lehetett. Az időmérőn valamennyit sikerült javítanom, de ez még így is kevés. Ráadásul az edzés vége felé gumit cseréltünk, amit nem kellett volna, mert jobb volt, amivel előtte mentem. Azon gondolkozunk a csapattal, hogy máshova visszük majd a motort tuningolni a futam után!”

A második szabadedzés végeredménye:

1. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.38.444
2. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.38.611
3. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 1.38.911
4. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 1.39.019
5. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.39.2248
6. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.39.277
7. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 1.39.371
8. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.39.383
9. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 1.39.492
10. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 1.39.773
11. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.40.408
12. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 1.40.553
13. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 1.40.648
14. Alessandro Torcolacci ITA Civita Triumph 675 1.40.896
15. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 1.41.339
16. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 1.41.411
17. Alessio Palumbo ITA Puccetti Kawasaki ZX-6R 1.41.452
18. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 1.41.925
19. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 1.42.088
20. Fabio Menghi ITA VFT Yamaha YZF-R6 1.42.178
21. Iurl Vigilucci ITA Vigi Yamaha YZF-R6 1.43.144
22. Eduard Blokhin RUS Rivamoto Yamaha YZF-R6 1.44.877
24. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 1.45.438
25. Paola Cazzola ITA Wild Boar Yamaha YZF-R6 1.45.516

Nem kvalifikálta magát:

Kovács Nikolett HUN Kuja Honda CBR600RR 1.47.121s

A második szabadedzés végeredménye:

1. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.38.799
2. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.39.208
3. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.39.503
4. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 1.39.585
5. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.39.7898
6. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.40.019
7. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 1.40.024
8. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.40.259
9. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 1.40.283
10. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 1.40.356
11. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 1.40.376
12. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 1.40.837
13. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 1.41.089
14. Alessandro Torcolacci ITA Civita Triumph 675 1.41.655
15. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 1.42.218
16. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 1.42.461
17. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 1.42.842
18. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 1.43.004
19. Alessio Palumbo ITA Puccetti Kawasaki ZX-6R 1.43.029
20. Iurl Vigilucci ITA Vigi Yamaha YZF-R6 1.43.624
21. Fabio Menghi ITA VFT Yamaha YZF-R6 1.43.922
22. Eduard Blokhin RUS Rivamoto Yamaha YZF-R6 1.45.261
23. Paola Cazzola ITA Wild Boar Yamaha YZF-R6 1.45.799
24. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 1.46.066
25. Kovács Nikolett HUN Kuja Honda CBR600RR 1.47.470

  Kategória: Motorsport   Cimkék: Superbike, supersport, Michele Pirro, Tóth Imre, Honda CBR600 RR, Misano, Team Tóth, Kovács Nikolett
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)