
A Supersport kategóriában ezúttal nemhogy egy, hanem kapásból két magyar motoros is rajthoz áll a hétvégi misanoi viadalon. Az egyikük ugyebár a Team Tóth versenyzője, ifj. Tóth Imre, míg a másik pilóta, Kovács Nikolett, aki 2008-ban a női Európa bajnokságon az összetettbeli második helyen zárt, míg tavaly megnyerte a Dunlop Trophy for Ladies-t, illetve ő a női pályacsúcs tartója a Hungaroringen (1:58.785). Niki egyébként a Kuja Honda színeiben (szabadkártyával) szerepel a hétvégén és habár az első időmérőn nem tudott limitet futni, az azt megelőző szabadedzésen ez sikerült neki, így bízzunk benne, hogy a holnapi második tréningen sikerült majd magát kvalifikálnia a vasárnapi viadalra. Így egyébként Paola Cazzolaval együtt két hölgy tagja van a Supersport mezőnyének. Ami pedig Tóth Imit illeti. A magyar motorost sajnos technikai gondok hátráltatták, amit a Tóth csapat első napi sajtóközleményéből tudhattunk meg: „Iminek technikai problémái adódtak, így az első szabadedzésen összesen hét kört teljesített. A motor kuplungjával van a gond, amit a délutáni edzésre kicserélnek. Sajnos így nem volt lehetősége megtapasztalni, hogy a motor erősebb-e, de a csapat tervez egy padozást az időmérő előtt.” Az ideiglenes polet egyébként Eugene Laverty szerezte meg, Michele Pirro és a Yamahával versenyző meglepetésember, a szabadkártyás Roberto Tamurini előtt.
Az első időmérő végeredménye:
1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.39.437
2. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.39.555
3. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 1.39.869
4. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.39.919
5. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.40.0148
6. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 1.40.126
7. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 1.40.243
8. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.40.622
9. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.40.770
10. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 1.41.098
11. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 1.41.179
12. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 1.41.298
13. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 1.41.496
14. Alessandro Torcolacci ITA Civita Triumph 675 1.41.712
15. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 1.41.818
16. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 1.42.269
17. Alessio Palumbo ITA Puccetti Kawasaki ZX-6R 1.42.405
18. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 1.42.483
19. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 1.42.520
20. Iurl Vigilucci ITA Vigi Yamaha YZF-R6 1.43.742
21. Fabio Menghi ITA VFT Yamaha YZF-R6 1.44.361
22. Eduard Blokhin RUS Rivamoto Yamaha YZF-R6 1.45.839
23. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 1.46.172
24. Paola Cazzola ITA Wild Boar Yamaha YZF-R6 1.46.290
25. Kovács Nikolett HUN Kuja Honda CBR600RR 1.49.295 *
*Niki sajnos az első időmérőn nem futotta meg a limitet
Az első szabadedzés végeredménye:
1. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.40.621
2. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.40.820
3. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.40.836
4. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 1.41.548
5. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.42.184
6. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 1.42.274
7. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 1.42.281
8. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.42.447
9. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 1.42.522
10. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 1.42.527
11. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.42.648
12. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 1.42.701
13. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 1.42.829
14. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 1.43.607
15. Alessandro Torcolacci ITA Civita Triumph 675 1.44.301
16. Alessio Palumbo ITA Puccetti Kawasaki ZX-6R 1.44.454
17. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 1.44.513
18. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 1.44.626
19. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 1.44.684
20. Iurl Vigilucci ITA Vigi Yamaha YZF-R6 1.45.821
21. Fabio Menghi ITA VFT Yamaha YZF-R6 1.46.003
22. Eduard Blokhin RUS Rivamoto Yamaha YZF-R6 1.47.206
23. Paola Cazzola ITA Yamaha YZF-R6 1.48.654
24. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 1.49.770
25. Kovács Nikolett HUN Kuja Honda CBR600RR 1.51.384
Nikinek a szabadedzésen sem sikerült limitet futnia,ott még nagyobb volt a különség. 110,7% az időmérön meg 109,9%
egyébként a szabadon még Imi sem ment limiten belülre.