
A BMW Motorrad Superbike csapata átfogó nyári fejlesztési programot indított el a versenygépük élmezőnybe juttatása érdekében, amely program első tesztállomása Mugello-ban volt. Amióta a BMW beszállt a WSBK sorozatba az S1000 RR-rel, ha nem is alázta le egyből a kategória többi résztvevőjét, de főként Troy Corser-nek köszönhetően bíztató eredményeket értek el és Monza-ban első dobogós helyezésüket is megszerezték.
A gyár nyilvánvalóan nem elégszik meg ezzel az eredménnyel és további fejlesztéseket eszközöl annak érdekében, hogy a Superbike sorozat meghatározó résztvevője lehessen a bajor márka. Így a nyári szünetet is arra használják fel, hogy a legújabb fejlesztéseket egy szigorúan meghatározott program szerint, lépésről lépésre tesztelve megvalósítsák, amelynek első felvonása a mugello-i teszt volt. A három részesre tervezett tesztsorozat első állomásán Troy Corser és Steve Martin volt a két “berepülő pilóta”.
A pontos technikai részletekről nem sokat szivárogtattak ki, azt azonban leszögezték, hogy ezen a héten Misano-ban, majd a tervek szerint Imola-ban teszik teljessé az új fejlesztések tesztelését, és ezt követően az augusztusi silverstone-i futamon már a tökéletesített S1000RR-rel akarnak a pályára lépni és elkapni az élmenőket.
“Troy segítségével sikeresen teszteltük azokat a módosításokat, amelyek a versenygép súlyelosztását és a terhelésváltási reakcióit hivatottak javítani” – magyarázta Davide Tardozzi, a BMW csapatvezetője. “Troy nagyon elégedett volt a véghezvitt változtatásokkal és remélem, hogy a misano-i és az imola-i tesztek során tovább tudjuk tökéletesíteni a motort. Az a célunk, hogy Silverstone-ban nagyot tudjunk durrantani!”
A mugello-i teszten Corser és Martin mellett részt vett Jakub Smrz is, aki elképzelhető, hogy 2011-ben továbbra is a B&G Racing Team színeiben, de már BMW-vel fog versenyezni.
Kiváncsian várjuk az eredményeket, hiszen a nagy titkolódzás mögött komoly fejlesztések bújhatnak meg, amelyek feltehetően nem csak a súlyelosztással kapcsolatosak. Silverstone-ban meglátjuk, ha addig kapunk információkat a további részletekről, azokat természetesen megosztjuk olvasóinkkal.