Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
09
Ápr
Superbike: Valencia – Checaé az első nap
szerző: ferdei
A 2010-es Superbike világbajnoki szezon harmadik fordulójának, első napján, Valenciában, Carlos Checa bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen és a kvalifikáción is. Checa már a téli tesztek során is mutatta gyorsaságát a spanyol aszfaltcsíkon, azonban akkor még nem lehetett biztosra venni, hogy éles körülmények között is ugyanolyan gyors lesz a Ducatis, hiszen a teszteken ugyebár teljesen más légkör uralkodik, mint egy versenyhétvége során. Az egykori MotoGP pilóta tehát 1.34.220-ás időeredménnyel volt a leggyorsabb a délutáni időmérőn. Checát némi meglepetésre a cseh Jakub Smrz követte a második helyen, míg a képzeletbeli bronzérmes pozícióban a szintén Althea Ducatis Shane Byrne zárt. A top5-be még Max Biaggi és Leon Haslam fért be, akik ugye az előző versenyhelyszínen, Portimaoban, mind a két futamon az utolsó pillanatokig harcoltak egymással, de végül is mindkétszer a „Kalóz” került ki győztesen a párviadalból. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Yamahák továbbra sem muzsikálnak valami jól, hiszen Crutchlow a tízedik, míg Toseland csak a tizenkettedik leggyorsabb tudott lenni.


A hangvillásokkal ellentétben a Xerox Ducatinál már talán éledezik Haga és Fabrizio is, ami bizony nem árt, hiszen Portimaoban egyáltalán nem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába, pedig nekik azért illene a mezőny elejében lenniük. A BMW és a Kawasaki esetében előrelépésről nemigen lehet beszélni, legalábbis a helyezéseiket elnézve biztosan nem, hiszen a német és a japán márka motorjai és egyben versenyzői továbbra is a mezőny második felében tanyáznak. Persze a mai időmérő alapján még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a vasárnapi futamot illetően, hiszen addig még alakulnak az erőviszonyok, mindenesetre viszonyítási alapnak megteszi a lenti eredménylista. Ezt többek között azért is mondjuk, hiszen például Ben Spies tavaly 1.33.270-el szerezte meg a polet, vagyis Checa mai legjobbja egy másodperccel volt gyengébb az amerikai rekordjától. Egy szó, mint száz, van hová gyorsulni…

Az első nap időeredményei:

1. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 1.34.220
2. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Ducati 1198 1.34.502
3. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 1.34.690
4. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1.34.771
5. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 1.34.780
6. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 1.34.886
7. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 1.34.935
8. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 1.35.049
9. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1.35.052
10. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1.35.132
11. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 1.35.189
12. James Toseland GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1.35.203
13. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR 1.35.232
14. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR 1.35.279
15. Luca Scassa ITA Supersonic Ducati 1198 1.35.467
16. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR 1.35.555
17. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR 1.35.641
18. Andrew Pitt AUS Reitwagen BMW S1000RR 1.35.906
19. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R 1.35.912
20. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1.36.766
21. Sheridan Morais RSA Echo-CRS Honda CBR1000RR 1.36.865
22. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1.36.928
23. Vittorio Iannuzzo ITA SCI Honda CBR1000RR 1.37.171
24. Simon Andrews GBR Kawasaki SRT ZX-10R 1.37.477
25. Roland Resch AUT Reitwagen BMW S1000RR 1.37.712

  Kategória: Motorsport   Cimkék: Superbike, Carlos Checa, Shane Byrne, Valencia, Jakub Smrz
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)