
A Ten Kate Honda csapatfőnöke, Ronald Ten Kate szerint, csapata mindkét versenyzője képes a győzelemre, mégis másként vélekedik Jonathan Rea-ról és Max Neukirchnerről is. A holland szakember ugyanis elmondta, hogy Rea például már a kezdetektől fogva harcban lehet a világbajnoki címért, Neukichnernek azonban időre lesz szüksége, amíg hozzászokik az új csapathoz, motorhoz, illetve környezethez, ami kezdetben az eredményeire is kihatással lehet.
„A Superbikeban és a Supersportban is mindenképpen a világbajnoki címért szeretnénk küzdeni.” – kezdte a holland.
„Reatól egyértelműen azt várom, hogy már a legelső versenytől kezdve gyors legyen, és a legjobbak tudjon menni. Ebből adódóan ő remélhetőleg a bajnoki címért száll majd harcba. Maxnak viszont véleményem szerint időre lesz szüksége, amíg visszanyeri régi formáját és gyorsaságát, ettől függetlenül viszont ő ugyanúgy esélyes a győzelemre. Igaz, hogy én jelen pillanatban úgy gondolom, hogy számára inkább a dobogós helyek a reálisak jelen pillanatban, persze azért nem lennék szomorú, ha pár diadal is összejönne neki.”, mondta Ronald Ten Kate.

Neukirchner egyébként nem kívánta különösebben kommentálni csapatfőnöke jóslatait, szóval csak ennyit fűzött hozzá a fentiekhez:
„A teszt az teszt…vagyis nem vérre menő harc. Viszont amikor a Phillip Islandon kialszanak majd a piros lámpák és elrajtol a mezőny, akkor biztos vagyok benne, hogy a régi formámban küzdök majd a többiekkel.” – zárta rövidre mondandóját a korábbi Suzukis. Minden bizonnyal Ronald Ten Kate is hasonlóakban reménykedik és a fentieket csak ösztönzésképpen mondta Neukirchnerről, hiszen nem csak neki, de a Hondának is jól jönne, ha nem egyetlen versenyzőre kellene minden nyerő lapjukat feltenni, hanem több „ászuk” is lenne a mezőnyben. Ahogyan Rea, úgy nyilván Neukirchner tehetségét és egyben gyorsaságát sem vitatja senki, viszont más versenyzők is lesznek majd a pályán. Ten Kate szerint például tíz pilóta is esélyes lehet a győzelemre.