
A Superbike BMW alakulatának ausztrál versenyzője, Troy Corser, elárulta, hogy a csapata már gőzerővel készül a 2010-es szezon nyitófutamára. Igaz, hogy korábban ő maga is már számos újítást kipróbált a BMW-n, a 2009-es szezont követő teszteken, viszont a teljes egészében 2010-esnek nevezhető versenygépet a január 22-én megrendezésre kerülő teszten, Portimaoban, ülheti majd meg.
„Egyértelműen azt várom, hogy a motor jobb lesz. Igaz, hogy már korábban teszteltem pár új alkatrészt, viszont úgy még nem próbáltam ki a motort, hogy az összes fejlesztés benne lett volna. A tesztversenyzőnk, Steve Martin, viszont igen, aki elmondta, hogy nagyon boldog, hiszen a tapasztalatai szerint jóval erősebb lett a gép és a váz is sokkal kezelhetőbb. Többek között ebből kifolyólag is már alig várom a három napos tesztet, amelyet mindenképpen pozitív eredményekkel szeretnék zárni.”, mondta Troy Corser.

A BMW-nél tehát valóban nem viccelnek és a jelek szerint gőzerővel dolgoznak azon, hogy egy versenyképes motort tudjanak adni Crosernek és Xausnak is. Egyébként, ahogyan azt már korábban is elmondtuk, az lehet, hogy még csak egy éve van ott a német gyártó a Superbikeban, mégis a körülményekhez képest nem sikerült rosszul a 2009-es szezonjuk. Tanulóévnek bőven megfelelt, így most nem csoda, ha többet szeretnénk. ezt bizonyítja Davide Tardozzi „leigazolása is”, valamint, hogy az elmúlt hetekben rengeteg olyan hír látott napvilágot, ahol a BMW esetleges élmezőnybe való kerülésének esélyeit elemezgetik. Most már valóban csak a jó motor hiányzik.