
A B&G Racing és Jakub Smrz, a Superbike világbajnokság 2010-es szezonjának hátralévő részében, egy Aprilia RSV-4-gyel próbál majd szerencsét. (Az alakulat eddig ugyebár Ducatival ment.) A csapat azok után döntött az Aprilia mellett, hogy megunták a Ducati sorozatos technikai problémáit. Ha visszaemlékszünk a misanoi versenyhétvége első futamára, akkor bizonyára sokaknak eszébe jut, hogy Jakub Smrz már lényegében az első körben kénytelen volt feladni a viadalt, hiszen igen vészjósló kék füst jött ki a motorjával, a Ducati 1198-asból. Ilyen, és ehhez hasonló, problémák miatt döntött úgy a cseh versenyző és alakulata, hogy óhajtanak tovább versenyezni a bolognai gyár motorjával, hanem inkább egy Apriliával próbálnak szerencsét. A hírek szerint a B&G Racing választása során nagy szerepet játszott, hogy Max Biaggi jelenleg egy Aprilián ülve vezeti a bajnoki pontversenyt, méghozzá elég megnyugtató előnnyel, fő riválisa, Leon Haslam, előtt. Korábban egyébként még arról lehetett hallani, hogy a csapat még végigcsinálja ezt az évet a Ducatival, jövőre viszont már egy BMW-vel állnak rajthoz, azonban úgy tűnik, hogy ebből már nem lesz semmi.

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a misanoi futam előtt megrendezésre kerülő misanoi teszten, Smrznek már volt lehetősége kipróbálni a BMW Superbike gépet. Ezzel szemben a cseh pilóta most fog először Aprilián ülni.
„Minden erőnkkel azon voltunk, hogy összejöjjön ez a váltás” – kezdte a két csapattulajdonos, Marco Borciani és Mirco Guandalini.
„Biztosak vagyunk benne, hogy ennek az együttműködésnek az eredményeképpen végre egy versenyképes motort tudunk felkészíteni Jakubnak. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, de persze rettentő keményen dolgozunk, ugyanis három napon belül már Brnoban kell pályára gurulnunk. Ezen felül, úgy hiszen, a versenyzőnk számára is igen izgalmas ez az egész, akit egyébként folyamatosan technikai hibák hátráltattak, aminek köszönhetően eddig még nem igazán tudta megmutatni, hogy mire is képes.”