
A motor-gyártók április tájékán már nem igazán szoktak bemutatni új modelleket, mégis a Ducati ezt most mégis megtette, méghozzá a Ducati Monster 796 képében. A hírek szerint a bolognaiak azért dobtak piacra még egy Monstert az egyébként már meglévő 696-os és 1100-as mellett, mivel állítólag elég siralmas a kereslet a Monster 1100-ra, így inkább az úgymond középkategóriás vasak segítségével próbálja a Ducati belopni magát a motorvásárlók szívébe. Amit röviden a 796-ról tudni kell: A gépet ugyanaz a 87 lóerős, 803 köbcentiméteres, kéthengeres, léghűtéses erőforrás hajtja, mint a Ducati Hypermotorad 796-ot. A motor súlya 165 kilo körüli, amit ABS fékek állítanak meg a stop táblánál. Egyébként, ami kapásból igen szembetűnő különbség a „kistestvérhez”, a 696-hoz képest, hogy a 796-os hátul csak egy-lengőkaros, illetve az ülésmagasság is valamivel nagyobb. Ha minden igaz, akkor az új Monster ára Európában 8990 Euróra rúg majd, ami körülbelül mintegy 2,4 millió Forintot jelent. Piros, fehér és fekete színekben lesz kapható, viszont a váz minden színvariáció esetében piros, a kerekek pedig feketék.