Uborkaszezon – a nyári szabadságolások, hetekig tartó szünetek a versenyek között, lehetetlen hivatali ügyintézés. Nyáron a fű se nő, és bizony a motorgyárak nagy része is leáll: de miért és mi történik eközben?

A fogyasztói társadalomban a – leginkább mesterségesen – felpörgetett vásárlási láz egyenes következménye, hogy a motorkerékpár gyártók – is – arra kényszerülnek, hogy folyamatosan fejlesszenek, a költségek csökkentése és a profit maximalizálása érdekében egységesítsék, amit csak lehet, és a termelést az egekig fokozzák. Addig kell „tojatni” az aranytojást tojó tyúkot, amíg csak bírja. Megállni nem lehet, mert az igencsak sokba kerülhet.

Ha csak egy egyszerű elméleti számítást végzünk: vegyünk egy 3 millió forintba kerülő vasat. Ebből az összegből nyilván lejön egy halom anyagköltség, gyártási költség, energia költség, a különböző kereskedelmi lépcsőfokokon csücsülő résztvevők haszonkulcsa, a hőn szeretett regisztrációs díj, stb., az egyszerűség kedvéért játsszuk el a matekórát 1 milliós haszonnal motoronként. Ha egy gyárban a hárommilliós gépből két műszakban legyártanak naponta 1000 darabot, akkor a 16 órányi munkaidővel számítva, percenként kb. 1 db moci gurul le a szalagról. A mai korszerű gyártási folyamatoknak és a logisztikának köszönhetően az alkatrészek a gyártósorok haladó csontvázakhoz megfelelő mennyiségben és megfelelő időben érkeznek a megfelelő szerelőálláshoz, tehát a percenkénti 1 db-os mennyiség már egyáltalán nem számít lehetetlen dolognak.

Előfordul azonban, hogy mégis beáll a balhé. A szerelés során valamelyik „operátor” elront valamit, valamelyik alkatrész nem érkezik meg időben, egy összeszerelésnél használt szerszám meghibásodik, stb. Bármi lehetséges, de a gyártósori termelés egyik legnagyobb mumusa a szalagleállás. Hogy miért is? A fenti elnagyolt kalkulációból kiindulva, ha valamiért leáll a szalag, akkor percenként 1 millió a bukta. Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, hogy egy órácskára megpihenő gyártósor mekkora kiesést okoz a gyárnak, ezt ők is nagyon jól tudják. Ha rá lehet verni a balhét valamelyik beszállítóra, mondván, hogy a hibás alkatrész miatt kellett megnyomni a nagy piros gombot, akkor kisebb a baj, a kiesést kiszámlázzák a „bűnösnek”. Ha viszont saját magának kell benyelnie a kárt, akkor inkább életbe léptetnek egy B-tervet. A szalagot megakasztó egyedet azonnal kirántják a sorból, hogy ne kelljen leállítani a gyártósort, ami magával rántva a teljes gyártási láncot, sokkal nagyobb kárt okozhat, mint a percenkénti 1 millió. A kivágott gócot majd a „meósok” megnézik, előírják a szükséges helyreállítási lépéseket, hogy mielőbb visszatereljék azt a normál „gépcsordába”, vagy végső esetben akár le is selejtezhetik, egy a lényeg: a szalag meg ne álljon!

Ebbe még az is belefér, hogy a már eladott modelleken felfedezett hibák kijavítására is inkább utólag indítanak visszahívási akciókat. Ne legyünk rosszmájúak és ne gondoljuk, hogy az ismert problémák ellenére folytatják a gyártást és úgy gondolják, hogy majd ha fellép a probléma akkor megoldják, mint inkább egy költséges szalagmegállítást rendeljenek el.

Látható tehát, hogy egy gyártósor leállítása nem olyan egyszerű, mint a villanyt lekapcsolni a konyhában. A Tyúkanyó azonban néha elfárad a folyamatos tojás-termelésben, arról nem beszélve, hogy a tyúkólat takarító személyzet is megérdemel egy kis pihenést néha. Ja, és a gépek nagyobb volumenű karbantartására, a szerszámok cseréjére is ilyenkor kínálkozik lehetőség.

Kiürül a gyár, megpihennek a gépek, láthatatlan kezek azonban szorgosan dolgoznak ezalatt. A legjelentéktelenebbnek tűnő, sokszor munka közben „láthatatlan” részleteket helyreállítják: a sorok között a padlóra felfestett biztonsági útvonalakat újrapingálják, a munkavédelmi feliratokat, felfestéseket megújítják, a biztonsági és tűzvédelmi rendszereket leellenőrzik. A leállás alatt végzik el a komolyabb szerszámmódosításokat, bár manapság a présszerszámok, csőhajlító gépek, fémmegmunkáló- és öntészeti-folyamatok, hegesztő-automaták, fényező-berendezések és társaik által végzett munkafolyamatok jellemzően mind kiszervezésre kerültek a végső összeszerelő üzemekből, a maradék nehézgépek karbantartása, ellenőrzése és újrakalibrálása a „summer break” alatt történik meg.

Ha már folyton a szalagról, meg annak leállásáról beszélünk nem szabad elfelejtkezni róla sem. A gyártósorok folyamatosan mozognak, különböző anyagmozgató gépek és berendezések működtetésével. Targoncák, emelőgépek, szállítószalagok, konvejor-pályák, daruk, ők mind a folyamatosan működő, de sokszor a hálátlannak tűnő szürke eminenciás szerepbe kényszerülnek, pedig nélkülük ugyanúgy nem csilloghatna a krómozott tanksapka a szalonokban, mint a többi látványosabb folyamat nélkül. Ezeket a berendezéseket szintén átvizsgálják, a szükséges karbantartásokat, javításokat és alkatrészcseréket elvégzik, a következő szezonban való hibamentes működés érdekében.

Mialatt a munkások jól megérdemelt (bár nem éppen saját maguk által választott időben kivett) szabadságukat töltik, a „tojásgyár” felkészül az újabb rohamra. Az első munkanaptól kezdődően pikk-pakk mennie kell mindennek, mert a következő leállásig ettől fogva bármilyen sorleállást okozó probléma súlyos veszteségeket okoz a gyárnak.

Manapság pedig a motorkerékpár-piac gyengélkedése miatt minden ilyet kerülni kell, ha egy gyár el akarja kerülni, hogy a magas szintű vezetés számára sokszor csak statisztikákban és színes diagramokon létező üzem fennmaradása biztosítva legyen vagy kici-óccó országokba költöztetésének gondolata ne merüljön fel.