A portmaoi teszt harmadik napjának első tréningjén mindössze négyen vettek részt a Supersport kategóriából. Ennek az oka az, hogy akárcsak tegnap, úgy ma is esős időjárási körülmények uralkodnak a pálya területén.
A Sterilgarda Yamaha versenyzői, Cal Crutchlow és James Toseland, azon kevesek közé tartoztak, akik ha lehet ilyet mondani, akkor örültek a második napi égi áldásnak. A két angol ugyanis még a teszt első napját követően jegyezte meg, miszerint nekik nem lenne ellenükre, ha szombaton esne az eső, ugyanis lehetőségük lenne kipróbálni a motorjukat nedves körülmények között is.
A portmaoi teszt második napján, azaz tegnap, az előrejelzéseknek megfelelően eleredt az eső, így az első és egyben délelőtti tréningen akadt pár versenyző, akik nem is mentek pályára. Közöttük volt a Xerox Ducati pilótapárosa, Noriyuki Haga és Michel Fabrizio is.
A portimaoi teszt második napjának második edzésén Michele Pirro futotta a legjobb köridőt 1.47.168-al. Mivel már a Superbike tréningje során kezdett felszáradni a pálya, ezért a Supersport mezőnyének tagjai majdhogynem olyan időket tudtak menni, mint a tegnapi nap során.
Akárcsak a délelőtti, úgy a délutáni etapot is a Ten Kate Honda angolja, Jonathan Rea vitte a portimaoi teszt második napján. Mivel az esőzés abbamaradt és elkezdett lassacskán felszáradni a pálya, ezért azok is kimerészkedtek a ringre, akik a délelőtti edzés során végig a boxban ücsörögtek.