Válság ide, visszaesés oda, a japán gyártó pozitívan úszta meg az első pénzügyi negyedévet. A kiadott jelentés részleteivel nem untatnánk senkit, a lényeg azonban mégis érdekes: minek születnek és kinek szólnak ezek a hókuszpókuszok?.
A Superbike-versenyzők közt már régóta nagy hagyománya van annak, hogy szezon közben, mondhatni önszorgalomból és puszta kihívásból részt vesznek különböző hosszú távú motorversenyeken. Ezek közül az egyik legkedveltebb – és egyben legnehezebb – a suzukai 8 órás verseny, melyen a HannSpree Ten Kate honda ír versenyzője, Jonathan Rea is részt vett a napokban.
A Honda új VFR 1200 modelljével került először szériagyártású motorkerékpárra dupla-kuplung. De vajon ők az egyetlenek, akik erre adták a fejüket?
Eugene Laverty ismét nagyon elkapta a fonalat a hatszázasok között, ugyanis gyakorlatilag a verseny elejétől kezdődően nem akadt ellenfele. Az ír versenyző ezzel teljesen lazán szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét.
A bajnokság, és egyben a világ egyik leggyorsabb versenypályáján a Superbike-VB elitcsapatai maradéktalanul megjelennek, és a privát alakulatok közül sem fognak sokan hiányozni. Ez lesz az első alaklom tehát arra, hogy az idénynyitó előtt megnézzük, vajon ki hányadán áll a 2010-es szezonra való felkészüléssel.