A BMW Motorrad Superbike csapata átfogó nyári fejlesztési programot indított el a versenygépük élmezőnybe juttatása érdekében, amely program első tesztállomása Mugello-ban volt.
Az biztos, hogy összefújt a szél sok mindent a 2010-es Superbike Világbajnokságra, de az még biztosabb, hogy nem a szemetet. Sőt, mondhatjuk, hogy a legjavát. Haga is látja ezt, a bajnokságot mindig csak kicsivel elszalajtó japán foghatja is a fejét már előre.
Tapasztalt és emellett eredményes versenyzők már megengedhetik maguknak azt, hogy komolyabb terveket szövögessenek maguknak karrierjüket illetően. A második Superbike-szezonját megkezdő BMW pedig nem aprózta el a csapatépítést, tapasztalt és eredményes versenyzők mellett tették le a voksukat. 2010-ben Ruben Xaus és Troy Corser fogja alkotni a gyár versenyzőpárosát, akik együtt nem akármilyen mutatókkal bírnak. Ha összevonjuk statisztikájukat, már a legalapvetőbb számok is igencsak mutatósak: ketten együtt 507 versenyen indultak el, ebből 44-et fejeztek be első helyen.
A BMW új csapatfőnöke, Davie Tardozzi szerint, igaz, hogy 2009-ben a BMW nem volt a legjobb motorok között, viszont az alakulat versenyzői (Corser és Xaus) sem hozták ki magukból a maximumot.
A BMW új csapatfőnökének, Davide Tardozzinak, szent meggyőződése, hogy a Ruben Xaus és Troy Corser alkotta versenyzőpáros képes a mezőny elejébe repíteni. A Ducati korábbi csapatvezetője elárulta, hogy véleménye szerint mind a két motorosnak megvan a képessége ahhoz, hogy győzzön, azonban az utóbbi időben gyakran volt balszerencséjük.