Sokan kételkedtek abban, hogy Andrew Pitt csapata valóban nagy dogot hajtott volna végre azzal, hogy pontot szerzett a philipp islandi idénynyitó mindkét versenyén. Igaz, a két futamon csak két tizenötödik helyet tudott megszerezni a kétszeres supersport-világbajnok, de Pitt úgy véli, a körülményekhez képest ez igencsak említésre méltó.
Tom Sykes annak ellenére bizakodó a szezont illetően, hogy a philipp islandi hétvége után csak egy tizenharmadik helyet tudott felmutatni mint értékelhető eredményt az első futamból. Mind neki, mind pedig csapattársának, Chris Vermeulennek gondjai voltak a hétvége során, de ettől nem vesztett motivációjából az angol srác.
A Ten Kate Honda csapata számára nem kezdődött teljesen úgy az első verseny, mint ahogy arra sokan számítottak. Bár Kenan Sofuoglu nem teljesített rosszul, csapattárs Pirro szokatlan baleset miatt volt kényszűr kiállni. A csapat közleménye szerint rossz gumikat választottak, de Kenan Sofuoglu későbbi nyilatkozata szerint a gumik szerkezetével volt valami gond.
Max Biaggi, az Alitalia Aprilia versenyzője a szezon kezdete előtt kijelentette, csak azt tartaná megfelelő eredménynek, ha az élmezőnnyel tudna motorozni RSV4-es Apriliáján. Az olasz gyár tavalyi, visszatérő évében a várakozásokon mondhatni felül teljesítette, így mind a csapat, mind pedig Biaggi fogadkozásainak alapját ez képezte. A szezonkezdet azonban nem sikerült valami jól, de Biaggi állítja, ő mindent kifacsart a gépből.
Az Althea Ducati szezonnyitó teljesítménye annak ellenére volt szenzációs, hogy az idénnyító versenyen nem sikerült olyan lehengerlő eredményt elérniük, mint a teszteken. Míg Carlos Checa meg tudta nyerni a második futamot Philipp Islanden, Shane Byrne az első tízbe sem tudott bejutni.