Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
31
Júl
WSSP – Silverstone: 2.nap: Lavertyé a pole, Tóth Imi 28.
szerző: ferdei
A Superbike világbajnokság silverstone versenyhétvégéjének második napján, a Supersport kategóriában, az úgymond szokásos hármas végzett a legjobb három pozícióban. A legelőkelőbb pozícióból a világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje, Eugene Laverty vághat majd neki a vasárnapi viadalnak, míg a második helyről Sofuoglu, a harmadikról pedig Joan Lascorz startolhat. Laverty szempontjából csakis a győzelem elfogadható, hiszen azok után, hogy az ír motoros bukott a brnoi viadalon, viszonylag nagy hátrányba került előbb említett két legfőbb riválisával szemben. Visszatérve azonban a kvalifikációra: A negyedik hely egy meglepetésemberé, Roberto Tamburinié lett, aki Yamahajával alig egy tizeddel volt lassabb az élen végző Lavertytől. Ez alapján az sem kizárt, hogy az olasz holnap akár a győzelemért is harcba szállhat. Ami pedig a magyar vonatkozást illeti: Tóth Imre a második, esős körülmények között megrendezésre kerülő, szabadedzésen a tizenötödik legjobb tudott lenni, azonban az immáron száraz aszfalton zajló időmérőn sajnos csak a huszonnyolcadik helyre futotta a magyar versenyzőnek. Tóth Imi még a pénteki napot követően így nyilatkozott: "Sokkal erősebb a motorom és ez bizakodásra ad okot, bár még csak ismerkedünk az új technikával. A szabadedzésen nagyon erősen kezdtem, a 15-20. helyen mentem, majd a 23. helyen végeztem. Egy kicsit rossz irányban indultunk el a rugózással és sajnos ebben az irányban haladtunk tovább az időmérőn is, így ott nem sikerült javulnom. Most elemezzük a telemetriát, ami alapján holnapra teljesen átvariáljuk a rugózást."

Az második időmérő végeredménye:

1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 2’09.426
2. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’09.456
3. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 2’09.461
4. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2’09.537
5. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2’09.816
6. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’09.916
7. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 2’10.190
8. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’10.256
9. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2’10.258
10. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 2’10.262
11. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2’10.389
12. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 2’10.438
13. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2’10.633
14. Alex Lowes GBR Seton Interceptor Yamaha YZF-R6 2’11.053
15. James Westmoreland GBR CAME Yamaha YZF-R6 2’11.084
16. Billy McConnell AUS CAME Yamaha YZF-R6 2’11.151
17. Sam Lowes GBR GNS Honda CBR600RR 2’11.163
18. Ronan Quarmby RSA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’11.507
19. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 2’11.569
20. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2’11.605
21. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2’11.936
22. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2’12.535
23. Christian Iddon GBR Parkalgar Honda CBR600RR 2’12.784
24. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 2’13.920
25. Ian Lowry GBR IFS/Lowe Racedays Yamaha YZF-R6 2’14.084
26. Max Hunt GBR Race Lab Yamaha YZF-R6 2’14.288
27. Jenny Tinmouth GBR Sorrymate.com Honda CBR600RR 2’14.884
28. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2’16.529

Az második szabadedzés végeredménye:

1. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’20.948
2. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 2’21.991
3. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’22.725
4. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 2’22.933
5. Alex Lowes GBR Seton Interceptor Yamaha YZF-R6 2’23.020
6. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2’23.280
7. Sam Lowes GBR GNS Honda CBR600RR 2’23.481
8. Ronan Quarmby RSA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’24.000
9. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 2’24.701
10. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’24.831
11. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2’25.656
12. Billy McConnell AUS CAME Yamaha YZF-R6 2’25.905
13. Christian Iddon GBR Parkalgar Honda CBR600RR 2’26.085
14. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2’27.999
15. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2’28.563
16. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2’29.256
17. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2’30.911
18. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 2’31.761
19. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2’31.889
20. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2’31.923
21. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2’34.166
22. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 2’35.456
23. James Westmoreland GBR CAME Yamaha YZF-R6 2’36.200
24. Max Hunt GBR Race Lab Yamaha YZF-R6 2’36.210
25. Jenny Tinmouth GBR Sorrymate.com Honda CBR600RR 2’37.117

  Kategória: Motorsport   Cimkék: Superbike, supersport, Tóth Imre, Team Tóth
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)