
A Superbike világbajnokság silverstone-i fordulójának első napján, a Supersport kategóriában, Eugene Laverty volt az egyeduralkodó. Az ír versenyző nem csak az első szabadedzésen, de az első kvalifikáción is a legjobb volt. Ennek ellenére azonban azt lehet mondani, hogy bizony születtek meglepetések mind a két tréningen, hiszen a tét nélküli edzésen a szabadkártyával versenyző Billy McConnell okozott meglepetést Yamahájával, míg az időmérőn Roberto Tamburini hatodik helye volt az, amire többen is felkapták a fejüket. Az élmezőnyt egyébként a szokásos hármas, vagyis Laverty, Sofuoglu és Lascorz alkotják, akik közül legjobban Lavertynek kell igyekeznie, ugyanis a brnoi nullázása nem jött éppen a legjobban számára, természetesen a bajnoki pontverseny szempontjából. Ami pedig Tóth Imrét illeti: A Team Tóth magyar versenyző az első szabadedzésen még a huszonharmadik leggyorsabb volt a huszonnyolc fős mezőnyben, azonban sajnos az időmérőre hátracsúszott egészen az utolsó helyig, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Imi sajnos egy másodperccel rosszabb körre volt képes, mint a szabadedzésen, vagyis egyértelműen valamiféle technikai probléma hátráltathatta a magyar pilótát.
Az első időmérő végeredménye:
1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 2’09.826
2. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’09.916
3. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 2’09.987
4. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’10.069
5. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 2’10.438
6. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2’10.689
7. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 2’10.761
8. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2’10.915
9. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 2’11.195
10. Billy McConnell AUS CAME Yamaha YZF-R6 2’11.339
11. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2’11.339
12. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2’11.373
13. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2’11.385
14. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 2’11.569
15. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’11.578
16. Alex Lowes GBR Seton Interceptor Yamaha YZF-R6 2’11.714
17. Sam Lowes GBR GNS Honda CBR600RR 2’11.948
18. James Westmoreland GBR CAME Yamaha YZF-R6 2’12.153
19. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2’12.1773
20. Ronan Quarmby RSA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’13.086
21. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2’13.603
22. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2’13.626
23. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 2’13.920
24. Ian Lowry GBR IFS/Lowe Racedays Yamaha YZF-R6 2’14.084
25. Max Hunt GBR Race Lab Yamaha YZF-R6 2’15.156
26. Christian Iddon GBR Parkalgar Honda CBR600RR 2’15.172
27. Jenny Tinmouth GBR Sorrymate.com Honda CBR600RR 2’15.516
28. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2’16.529
Az első szabadedzés végeredménye:
1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 2’10.751
2. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 2’11.380
3. Billy McConnell AUS CAME Yamaha YZF-R6 2’11.721
4. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 2’12.008
5. James Westmoreland GBR CAME Yamaha YZF-R6 2’12.095
6. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2’12.114
7. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’12.131
8. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2’12.282
9. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’12.406
10. Sam Lowes GBR GNS Honda CBR600RR 2’12.576
11. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2’12.589
12. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2’12.762
13. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 2’13.141
14. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2’13.182
15. Ronan Quarmby RSA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2’13.533
16. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 2’13.833
17. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 2’13.845
18. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2’14.1423
19. Alex Lowes GBR Seton Interceptor Yamaha YZF-R6 2’14.759
20. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2’14.811
21. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 2’15.572
22. Max Hunt GBR Race Lab Yamaha YZF-R6 2’15.863
23. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2’15.890
24. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2’15.940
25. Jenny Tinmouth GBR Sorrymate.com Honda CBR600RR 2’16.251
26. Christian Iddon GBR Parkalgar Honda CBR600RR 2’16.310
27. Ian Lowry GBR IFS/Lowe Racedays Yamaha YZF-R6 2’16.741
28. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2’22.629