
A monzai versenyhétvége első szabadedzésén, a Superpsort kategóriában, a 2009es világbajnoki második helyezett, Eugene Laverty volt a leggyorsabb. Az ír motoros 1.49.576-ot repesztett, aminek köszönhetően közel két tizeddel volt gyorsabb a hazai pályán versenyző Ten Kate Hondás Michele Pirro-tól.A világbajnoki pontverseny első két helyezettjének, ezúttal be kellett érnie a negyedik és a hatodik pozícióval. Sofuoglu az előbbi, míg Joan Lascorz az utóbbi helyen végzett. A motormárkákat illetően tulajdonképpen továbbra is Honda uralom figyelhető meg, persze azért az aranyszárnyasok nyakában mindig ott vannak a Kawások is, viszont a jelek szerint a Triumph egyelőre nem rúghat labdába. Az angol márka legjobb versenyzője David Salom lett a maga hetedik helyével, ami alapjában véve mégsem mondható olyan rossz helyezésnek, ellenben a két másodperces lemaradása Lavertyhez képest már nem árulkodik sok jóról.

Sokan még mindig azt mondják, hogy kár volt a szezon kezdete előtt megválni Garry McCoytól, aki lényegében már a kezdetek óta a Triumph-fal volt és ha valaki, akkor ő igenis esélyes lett volna arra, hogy megszerezze azt a bizonyos első győzelmet. Erre szokták azonban mondani, hogy „késő bánat, eb gondolat”. Ami pedig Tóth Imi illeti: A magyar versenyző a tizenhetedik pozícióban zárta a negyvenöt perces tréninget, méghozzá úgy, hogy a mögötte végző Jason Di Salvo ezredre pontosan ugyanolyan köridőt ment, mint a Team Tóth pilótája. Ettől függetlenül persze a jobb helyezés Imit illeti, hiszen ő előbb futotta meg az említett 1.58.102-es köridőt. Kezdésnek egyáltalán nem mondható rossz eredménynek, hiszen Imi ugyebár most ment életében először most a monzai ringen, tehát ettől már csak jobb lehet.
Az első szabadedzés végeredménye:
1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.49.576
2. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.49.751
3. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 1.50.187
4. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.50.075
5. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 1.51.378
6. Joan Lascorz ESP Kawasaki Motocard ZX-6R 1.51.412
7. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.51.545
8. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.51.775
9. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 1.52.062
10. Gianluca Vizziello ITA Velmotor 2000 Honda CBR600RR 1.52.125
11. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.52.278
12. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 1.52.583
13. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 1.52.927
14. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 1.53.492
15. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 1.54.130
16. Alexander Lundh SWE Cresto Guide Honda CBR600RR 1.56.269
17. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 1.58.102
18. Jason Di Salvo USA Triumph BE1 Racing 675 1.58.102
19. Andrea Boscoscuro ITA Kuja Honda CBR600RR 2.00.173
20. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2.01.749