Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
motorace_slider_underline (1K)
 
15
Máj
WSBK - Kyalami: Superpole: Yamaha egy-kettő
szerző: ferdei
A regnáló Supersport világbajnok, Cal Crutchlow, harmadik rajtelsőségét szerezte a Superbike kategóriában. Az angol versenyző mögött csapattársa, a kétszeres Superbike bajnok, James Toseland, zárt, bebiztosítva ezzel a Yamaha uralmát. Az első két pozícióban tehát a hangvillások zártak, míg a harmadik leggyorsabb a Ducatis Carlos Checa volt. A legjobb öt közé még a szintén Ducatival versenyző Michel Fabrizio, valamint a világbajnoki pontverseny éllovasa, a suzukis Leon Haslam fért be. Haslam legfőbb riválisának, Max Biagginak, a monzai pole pozíciót követően ezúttal be kellett érnie egy hetedik hellyel, ami ugyan nem a világ vége, de az olasznak mindenképpen egy jó startra lesz szüksége, hogy tapadni tudjon az ötödik rajtkockából induló angolra. A két negatív meglepetés ismételten Noriyuki Haga és Max Neukirchner volt, hiszen előbbi a tizenhatodik, utóbbi pedig a tizenhetedik helyet szerezte meg. Egyértelmű, hogy mind a ketten sokkal többre hivatottak, mint a mezőny középső felében szenvedni, azonban a jelek szerint továbbra is várat magára a japán, valamint a német pilóta feltámadása is.


Igen kiábrándítóan szerepelt még Shane Byrne, aki már a Superpole első etapját követően kénytelen volt búcsúzni. Mindez azért igazán meglepő, mivel ahogyan azt már feljebb említettük, az Althea Ducati másik motorosa, Carlos Checa, top3-as időt futott. Ezen felül úgy tűnik, hogy az előző versenyhétvégén brillírozó BMW-sek részéről sem lehet túlzottan jó szereplésre számítani, ugyanis az eddigi viadalokon Troy Corser általában bejutott a legjobb nyolc közé, sőt az első futamon Monzaban Xaus is villantott, azonban ezúttal mind a ketten a top10-en kívülre kényszerültek. A legjobb Kawasakis ezúttal is a 2009-ben még Yamahával versenyző Tom Sykes lett. Az angol pilóta a Jonathan Rea és Troy Corser „szendvicsben” a tizenkettedik helyen végzett.

A Superpole végeredménye:

1. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1.37.243
2. James Toseland GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1.37.260
3. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 1.37.296
4. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 1.37.368
5. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 1.37.401
6. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Ducati 1198 1.37.561
7. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1.37.613
8. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1.38.148

Kiesett a Superpole második etapját követően

9. Luca Scassa ITA Supersonic Ducati 1198 1.37.756
10. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 1.37.875
11. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR 1.37.953
12. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R 1.38.206
13. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR 1.38.210
14. Sheridan Morais RSA EmTek Aprilia RSV-4 1.38.404
15. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR 1.38.471
16. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 1.38.496

Kiesett a Superpole első etapját követően

17. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR 1.38.917
18. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 1.39.037
19. Chris Vermeulen AUS Kawasaki SRT ZX-10R 1.39.317
20. Broc Parkes AUS Echo-CRS Honda CBR1000RR 1.40.713

Nem kvalifikálta magát a Superpolera

21. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1.40.981
22. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1.41.526

  Kategória: Magazin, Motorsport   Cimkék: Superbike, Yamaha YZF-R1, James Toseland, Carlos Checa, Kyalami, Cal Crtuchlow
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)