Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
16
Máj
WSBK - Haslam győzedelmeskedett a második futamon Dél-Afrikában
szerző: meincziheni

Leon Haslam nyerte a második futamot Kyalamiban Jonathan Rea és Max Biaggi előtt. Ezzel a teljesítményével, s a begyűjtött pontokkal tovább erősítette vezető pozícióját a világbajnokság összetettjében.


Ha azt írtam az első dél-afrikai futamról, hogy Michel Fabrizio magányos vasárnapi motorozásáról szólt, akkor ez épp az ellenkezőjére sikeredett. Ezúttal összesen öt pilóta volt versenyben az első pozícióért. Végül Leon Haslamé lett a győzelem. A második és a harmadik helyen Jonathan Reat és Max Biaggit intették le. Cal Crutchlow és Carlos Checa húzták a rövidebbet, akik ugyan mindvégig az élbolyban szerepeltek, az előttük motorozó háromra nem voltak igazán veszélyesek.


Ezzel szemben a top három az első köröktől kezdve a pálya minden centiméterét végigharcolta, főleg Haslam, de Rea és Biaggi sem hagyta magát. Haslam ugyan megnyerte a rajtot, hamarosan azonban Rea került előre, akit folyamatosan szorongattak, többször megtámadtak, de csaknem ugyanannyiszor vissza is vágott. Aztán Biaggi lett a következő, aki a második helyről nyomást gyakorolt rá. Később Haslam került Rea mögé, aki át akarta venni a vezetést.


A huszonharmadik körben aztán sikerült is a bajnokságot vezető versenyzőnek belülről elmenni mellette úgy, hogy aztán zárja is a szöget maga mögött. Korábban ez egy pár alkalommal nem sikerült neki. Rea aztán már nem tudott ellene mit tenni, hiszen Biaggira is oda kellett figyelnie, aki mögötte igyekezett volna előre. Végül sikerült pozícióját megvédenie, és az olaszt maga mögött tartania.


Checa mögött lemaradva James Toseland lett a hatodik. Troy Corser, Michel Fabrizio, Jakub Smrz és Noriyuki Haga végeztek még a legjobb tíz között. Pontot szerzett Ruben Xaus, Luca Scassa, Shane Byrne, Tom Sykes és Sylvain Guintoli. Max Neukirchner a tizenhetedik pozícióban zárt. Leon Camier és Sheridan Morais nem értek célba.


Jelen állás szerint Haslam 15 ponttal előzi meg Biaggit. Reanak a harmadik helyen már 81 pontos hátránya van.


WSBK – 2. Futam, Kyalami


1 91 Haslam L. (GBR) Suzuki GSX-R1000 39'52.870 (153,312 kph)


2 65 Rea J. (GBR) Honda CBR1000RR 0.522


3 3 Biaggi M. (ITA) Aprilia RSV4 Factory 0.601


4 35 Crutchlow C. (GBR) Yamaha YZF R1 0.991


5 7 Checa C. (ESP) Ducati 1098R 1.479


6 52 Toseland J. (GBR) Yamaha YZF R1 13.324


7 11 Corser T. (AUS) BMW S1000 RR 13.740


8 84 Fabrizio M. (ITA) Ducati 1098R 14.250


9 96 Smrz J. (CZE) Ducati 1098R 15.190


10 41 Haga N. (JPN) Ducati 1098R 16.790


11 111 Xaus R. (ESP) BMW S1000 RR 21.101


12 99 Scassa L. (ITA) Ducati 1098R 22.670


13 67 Byrne S. (GBR) Ducati 1098R 24.506


14 66 Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX 10R 31.301


15 50 Guintoli S. (FRA) Suzuki GSX-R1000 31.836


16 77 Vermeulen C. (AUS) Kawasaki ZX 10R 33.710


17 76 Neukirchner M. (GER) Honda CBR1000RR 35.203


18 23 Parkes B. (AUS) Honda CBR1000RR 55.929


19 95 Hayden R. (USA) Kawasaki ZX 10R 56.074


20 15 Baiocco M. (ITA) Kawasaki ZX 10R 1'08.481


RET 2 Camier L. (GBR) Aprilia RSV4 Factory


RET 32 Morais S. (RSA) Aprilia RSV4 Factory



  Kategória: Magazin, Motorsport   Cimkék: Haslam, WSBK, Kyalami
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)