
A World Superbike sorozat és így Max Biaggi is Brno-ban állomásozik legközelebb, ahol az olasz pilóta háromszoros GP-győzelmével és az 1-2-4-3-2-1-es Superbike-sorozatával egyedülálló rekordot mondhat magáénak.
Az elmúlt években Biaggi fantasztikus sorozatot tudott teljesíteni a cseh pályán, így természetesen idén is az elmúlt versenyeken mutatott formáját hozva akarja megszerezni a Masaryk ring trófeáját, és a 2010-es VB-címért folyó küzdelmet folytatni. Az elmúlt versenyeken egymást követően begyűjtött négy futamgyőzelmének köszönhetően a Kalóz 37 pontos előnyt kovácsolt össze az őt követő Leon Haslam-hez képest, így egy füst alatt a mindenki által legyőzni kívánt „célponttá” is kinevezte magát az idény kilencedik futamának helyet adó Csehországban.
A Biaggi-kihívóknak nem túl jó hír, hogy az olasz szinte hazai pályájaként kedveli a brno-i aszfaltcsíkot, már csak azért is, mert 2009-ben itt szerezte meg az Apriliának az első WSBK futamgyőzelmet. Ezen felül pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy Max még soha nem végzett a negyedik pozíciónál gyengébb helyen, miközben még GP-pilótaként az 500-as és MotoGP-s évekből három győzelmet mondhat magáénak. Bár mindezek a tények mind Biaggi mellett szólnak, az olasz versenyző nem érzi még zsebében a VB-címet és józanul ítéli meg helyzetét a bajnoki remények tekintetében.
"A brno-i pályát illetően nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon kedvelem, ez nem titok senki számára. Ez az egyik olyan helyszín, ahol a legjobbamat tudom adni, és ahol rengeteg fontos győzelmet értem el” – kezdte a Kalóz. „Természetesen a tavalyi első Apriliával elért Superbike-győzelmemre is szívesen emlékszem vissza. Nagyon fontos pillanat volt ez, mivel a motor még a fejlesztés korai szakaszában volt, de ennek ellenére egy ilyen fantasztikus eredmény tudtunk vele elérni. Most, hogy már több győzelem is van a tarsolyunkban, nem szabad elfelejteni, hogy mennyi munka van e mögött az eredmény mögött, mennyi mindenki adta bele a projektbe a tudása legjavát, hogy a versenyképesség ilyen szintjére eljussunk. Nagyon szeretem a cseh pályát, imádok itt versenyezni, ezzel az érzéssel fogok pályára is lépni, így megpróbálom majd a lehető legjobban érezni magam verseny közben és 100%-ot nyújtani, mint mindig. Azt hiszem, ezzel a hozzáállással érdemes nekimennünk a hétvégének. Bár már túl vagyunk a bajnokság felén, még mindig korai lenne bonyolult matekozásba kezdeni a bajnokság végső kimenetelét illetően.”