Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
01
Júl
WSBK: A Superbike kategória teszteredményei Imolából
szerző: Dede

A kétnapos “össznépi” teszten Imolában a WSBK csapatok Misano-t követően még melegében kipróbálhatták legújabb módosításaikat, illetve a Pirelli új abroncsait is tesztelhették.


A csapatok nyilván nem az első helyért verekedtek leginkább, hanem mindannyian kihasználták a két nap “büntetlen” körözést a különböző beállítások tesztelésére és az új fejlesztésű alkatrészek kipróbálására. A szokásosan jó eredményt hozó pilóták mellé azonban úgy néz ki tartósan befurakodnak a BMW-s versenyzők, illetve Tom Sykes is ígéretesen motorozott Kawasakijával. A hétvégi ismételt duplázását követően Biaggi “csak” a kilencedik legjobb időt motorozta, és az egyre jobban magára találó Guintoli is a tizennegyedik lett, de természetesen nem a teszteken elért rangsor számít, úgyhogy az itt gyűjtött információk a következő versenyeken fognak csak kamatozni.



A kétnapos teszt nem múlt el bukások nélkül: a teszten végül harmadik helyen végző Haslam az első nap délelőttjén esett nagyot, de súlyosabb sérülések nélkül úszta meg az esetet. Noriyuki Haga is megtekintette az imola-i aszfaltot testközelből, miután az új fejlesztésű Pirelli abroncsok tesztelése során elvesztette motorjának elejét, de a japán versenyző sem sérült meg komolyan. Nem volt ilyen szerencsés Shane Byrne, aki a második napon ütközött Leon Haslam-mel, aminek következtében kórházba szállították bal kezének komoly sérülése miatt.


A következő futam 2010. július 11-én Brno-ban lesz, ahol elválik, hogyan működnek majd versenykörülmények között az Imolában kipróbált módosítások.


A teszten elért legjobb köridők az alábbiak szerint alakultak:

1.CRUTCHLOW Cal (GBR) Yamaha Sterilgarda Team Yamaha YZF R1 1'47.478
2.FABRIZIO Michel (ITA) Ducati Xerox Team Ducati 1098R 1'47.854
3.HASLAM Leon (GBR) Team Suzuki Alstare Suzuki GSX-R1000 1'47.966
4.REA Jonathan (GBR) HANNspree Ten Kate Honda Honda CBR1000RR 1'47.990
5.HAGA Noriyuki (JPN) Ducati Xerox Team Ducati 1098R 1'48.096
6.CHECA Carlos (ESP) Althea Racing Ducati 1098R 1'48.147
7.XAUS Ruben (ESP) BMW Motorrad Motorsport BMW S1000 RR 1'48.329
8.BYRNE Shane (GBR) Althea Racing Ducati 1098R 1'48.666
9.BIAGGI Max (ITA) Aprilia Alitalia Racing Aprilia RSV4 Factory 1'48.690
10.SYKES Tom (GBR) Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX 10R 1'48.943
11.TOSELAND James (GBR) Yamaha Sterilgarda Team Yamaha YZF R1 1'49.031
12.CORSER Troy (AUS) BMW Motorrad Motorsport BMW S1000 RR 1'49.079
13.CAMIER Leon (GBR) Aprilia Alitalia Racing Aprilia RSV4 Factory 1'49.186
14.GUINTOLI Sylvain (FRA) Team Suzuki Alstare Suzuki GSX-R1000 1'49.214
15.NEUKIRCHNER Max (GER) HANNspree Ten Kate Honda Honda CBR1000RR 1'49.423
16.PARKES Broc (AUS) ECHO CRS Honda Honda CBR1000RR 1'50.054
17.VERMEULEN Chris (AUS) Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX 10R 1'50.074
18.BADOVINI Ayrton (ITA) BMW Motorrad Italia STK BMW S1000 RR 1'52.375
19.BARRIER Sylvain (FRA) Garnier Junior Racing BMW S1000 RR 1'52.876
20.BERGER Maxime (FRA) Ten Kate Race Junior Honda CBR1000RR 1'53.146
21.ZANETTI Lorenzo (ITA) SS Lazio Motorsport Ducati 1098R 1'53.616
22.BERETTA Daniele (ITA) BMW Motorrad Italia STK BMW S1000 RR 1'53.622
23.BAZ Loris (FRA) MRS Racing Yamaha YZF R1 1'54.835

  Kategória: Magazin, Tesztek   Cimkék: WSBK, Imola, Imola teszt
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)