
A Kawasaki Racing Team Superbike versenyzői és a Kawasaki Provec Motocard.com csapat Supersport csapata egy kemény, kétnapos tesztet hajtottak végre Imolában. Tom Sykes, Chris Vermeulen és Joan Lascorz nem pihentek sokáig a misano-i versenyt követően, csapatostul-kamionostul átugrottak a közeli Imolába, hogy június 29-30-án egy hivatalos teszten vegyenek részt. Az imola-i pálya begyakorlása azért is bír jelentőséggel, mivel szeptember 26-án élesben is bizonyítani kell majd itt a WSBK és a WSS sorozatban is.
A teszt meleg, párás körülmények között zajlott le, de nem csak emiatt izzadtak meg a pilóták. Minden nap reggel 9-től délután 1-ig, majd 2:30-tól 6-ig tartottak az edzések, amely mind a versenyzők, mind a csapatok számára igencsak komoly igénybevételnek tekinthető.
A Superbike-alakulat főként a különböző futómű-beállításokat és a Pirelli új gumiabroncsait tesztelte, és a körözés során végül Tom Sykes a top tízbe tudott kerülni 1’48.943 másodperces, második napon elért időeredményével.
“A két nap alatt rengeteg különböző beállítást teszteltünk, amik elég jónak tűntek. A sok eltérő set-up mellett pedig arra vonatkozóan is komoly eredményeket értünk el, hogy kiegyensúlyozottan és stabilan jó időket érjünk el egy szett abronccsal. Mindent egybevéve nagyon jónak értékelem a tesztet, le a kalappal az egész csapat előtt, akik iszonyatosan keményen dolgoztak végig, a motoron rengeteg módosítást hajtottak végre. Kemény két nap volt, tutira jól fogok aludni ezek után!”
Chris Vermuelen még mindig szenved korábbi sérülésének következményeitől, jobb térde még nem 100%-os sem a terhelhetőség, sem a korlátlan mozgathatóság szempontjából. Az ausztrál ennek ellenére elégedett volt a teszttel, mivel itt végre nyugodtan próbálgathatta azokat a beállításokat és gumikat, amelyeket eddig “csak” a versenyeken használhatott. A kvalifikációs gumikat ezúttal hagyta pihenni, inkább az új versenyabroncsokat és a hozzájuk leginkább passzoló beállításokat igyekezett tesztelni.
“Kipróbáltunk néhány olyan alkatrészt, amelyek az év során lettek bevezetve a versenyeken, viszont ez volt az első alkalom a balesetem óta, hogy mindenféle komoly nyomás nélkül, nyugodtan tudtuk tesztelni azokat. A körülmények elég szélsőségesek voltak, szóval próbáltuk a lehető legtöbb információt összegyűjteni. Úgy érzem, sokkal közelebb kerültünk az élmezőnyhöz, ami mindenképp pozitívnak mondható. A Pirelli által hozott új abroncsok jól működtek, a kvalifikációs gumikat viszont nem használtam, mivel azok kizárólag az időmérőn való jó szereplésben segítenek.”
A Supersport sorozatban versenyző Joan Lascorz azon három pilóta közül volt az egyik, akik a hivatalos mezőnyből részt vettek a teszten, és ő volt az egyedüli, aki Kawasaki Ninja ZX-6R-rel volt jelen a pályán. Végül a második legjobb időeredménnyel zárta a két napot az összesítésben, főként az új abroncsokhoz való legjobb beállítások megtalálására fektette a hangsúlyt, illetve az új hátsó rugóstaghoz és a módosított első villa beállításokhoz kereste a legelőnyösebb beállításokat. A két nap alatt összesen 177(!) kört tett meg.
“Jó kis teszt volt, elégedett vagyok az elvégzett munkával. Tavaly nem volt alkalmam Imolában tesztelni, de ezúttal a csapatunk nagyon jó munkát végzett. Kipróbáltam az új abroncsokat, az új hátsó rugóstagot, az új első villa beállításokat és egyéb dolgokat. Az új gumik közül vannak, amelyek jól működtek, de némelyik nem bizonyult megfelelőnek. Mindent összevetve nagyon hasznosnak minősítem a mögöttünk álló két napot, és úgy érzem, abszolút felkészülten várhatjuk a brno-i versenyt.”
Kíváncsian várjuk a zöldek következő fellépését, miután az utóbbi időben nem sok szép eredményt sikerült felmutatniuk. Bízzunk benne, hogy a BMW-hez hasonlóan ők is végre felzárkóznak az élmezőnyhöz, és aktívan hozzájárulnak majd ahhoz, hogy minél izgalmasabb versenyeket láthassunk.