
A motorace.hu is többször adott már tájékoztatást visszahívási kampányokról, a médiában sokszor lehet olvasni róluk, sokszor nem kis pánikkeltéssel körítve. De azt jelenti-e egy ilyen akció, hogy tényleg selejtet vettünk?
A motorkerékpárok gyártásában is jó pár éve bevett gyakorlat már, hogy nem az adott márka készíti el a gép minden egyes alkotóelemét. Az autóknál talán korábban kezdődött a trend, ma már bármelyik modell motorháztetejét kinyitva, vagy a műanyag burkolatok, takarófedelek, műszeregység-hátlapok megpillantásakor a nagy autóipari beszállítók logói köszönnek vissza. A motorkerékpároknál is ez a helyzet, a gyárak igyekeznek a nem fő profiljukba tartozó tevékenységeket kiszervezni, és azokra kifejezetten ráálló cégekkel legyártatni az egyes alkatrészeket. Ebből az következik, hogy a motorkerékpár gyárak legtöbbje már „csak” az összeszereléssel foglalkozik, amely természetesen nem jelent azonnal semmi negatívumot. A megfelelően előírt specifikációk alapján a beszállítók a megkövetelt minőségben elkészítik a rájuk kiosztott alkatrészt, amelyet a „motorgyárban” összeépítenek és legördülhet a szalagról a kész vas.
A problémát végső soron mi magunk, a vásárlók okozzuk, akik minél jobb modelleket, minél újabbakat, és minél több extrakütyüt akarunk és mindezt minél gyorsabban. Ennek köszönhetően a fejlesztési idő rohamosan csökken, a költségek csökkentésére irányuló kényszerek pedig előbb-utóbb a gyártási minőség rovására mennek, ha egy bizonyos határon túllép a takarékoskodás. Az sem utolsó szempont, hogy az olcsó munkaerő után utazó gyárak nyilván a végül megtalált helyszín közelében keresnek majd beszállítókat, és ez nem minden esetben jelent megnyugtató megoldást. Főleg, hogy egy adott elem lehet, hogy a gyártás és az összeszerelés pillanatában vagy az azt megelőző minőségellenőrzések, sőt a felgyorsított ütemű tesztelések során megfelelőnek bizonyul, majd az üzemszerű használat során bukik ki, hogy hoppá, mégsem stimmel valami.
Ilyenkor két választás lehetséges egy márka számára: az első, hogy elkummantja a dolgot, ráfogja az egyes eseteket a felhasználó üzemeltetési szokásaira, a nem rendeltetésszerű használatra, stb. A másik, hogy elismeri a hibát, felvállalva az azonnal talán presztízs-veszteséget okozó, de hosszú távon mégis inkább korrekt megoldást és visszahívja az érintett gépeket, és utólag orvosolja a hibát. A két lehetőség közül azt hiszem egyértelmű, hogy egy tartós piaci részesedésre bazírozó gyártónak melyiket célszerű választani.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy adott márka és annak selejtes modellje simán túlél mindent, ha megfelelő számú visszahívási kampány segítségével, a modell életciklusát végig ki tudja húzni. Ilyenkor a vevők biztosan nem fognak ismételten az adott márka mellett pálcát törni, tehát érdemes azért ezen a téren is megtartani a mértéket a gyártóknak.
A beszállítók által biztosított alkatrészekben felismert hibák, illetve az összeszerelt gépeken a használat során fellépő rendellenességek kivizsgálása, orvoslása sokszor igen gyorsan és kis költséggel megoldható, ezek a beavatkozások az ügyfelek számára is ingyenesek, pl. ezért is érdemes hivatalos forrásból beszerezni a gépeket. Ilyenkor a tulajdonos első kézből kerül kiértesítésre, míg egy szürkeimportos masinánál az információ csak áttételesen vagy nagyon lassan jut el az érintettekhez, ami azonban egy biztonságot érintő kampány (fék, ABS, stb.) esetén akár veszélyes következményekkel is járhat.
Tehát, ha visszahívnak bennünket valamely probléma javítása vagy csak annak lehetőségének ellenőrzése céljából, nem kell azonnal a fejünket a falba vernünk, hogy valami selejtet vettünk. Fogjuk fel inkább úgy, hogy a gyártó, mint Nagy Testvér, vigyázó szemeit ránk vetette és biztonságban szeretné tudni az ő kis ügyfelét.
Végezetül, mielőtt még valaki azt hinné, hogy csak a „kici-óccó” motorokat hívják vissza, következzék egy tájékoztató jellegű lista az utóbbi években végrehajtott visszahívási kampányok számára vonatkozóan márka szerinti bontásban. Azt hiszem sokak számára meglepetéssel szolgálhat, hogy a soha el nem romló, megbízhatóságáról híres márkáknál is be-be hullik néha egy kis porszem a gépezetbe.