
A Ducati új túraenduroját sem kerüli el a gyártó figyelő szeme, ezúttal három területen is ellenőrzésre szorul a masina.
A Ducati a 2010-es Multistrada 1200 modellek közül hív vissza „néhányat” a Márkakereskedésekbe, a kormány rögzítésének, a túramodelleken található középtámasz rögzítőcsavarjának és a fojtószelepet mozgató bowdenek elvezetésének ellenőrzésére.
A kormány rögzítésénél 196 példánynál fordulhat elő, hogy nem megfelelő csavart alkalmaztak a gyártásban, amely szélsőséges esetben lelazulhat és így a kormány nem megfelelő rögzítettsége léphet fel. Ez nem igazán kellemes, pláne ha menet közben következik be. A balesetveszély megelőzése érdekében a Ducati szervizekben a csavarokat kicserélik, és megfelelő nyomatékkal meghúzzák a várhatóan augusztus folyamán induló kampányban.
A Multistrada 1200 S Touring modellek közül 495-nél léphet fel a középtámaszt rögzítő csavarok fellazulása normál használat mellett is, amelynek következményeképp a támasz nem megfelelően kerül a helyére felhajtott helyzetében. Emiatt a menet közben “elkajlásodott” támasz balesetveszélyt okozhat, aminek megelőzése érdekében a Ducati szervizekbe visszahívott motorokon a csavarokat kiszerelik, majd az ellenőrzést követően menetrögzítő-anyaggal bekenve húzzák meg a megfelelő nyomatékkal.
A bolognai vasak közül 396 db vonatkozásában a harmadik ellenőrizendő pont a fojtószelep-bowdeneket érinti. A bowdenek szélsőséges esetben hozzáérhetnek a hűtőradiátor felső pereméhez, ami még rendeltetésszerű használat esetén is azok kidörzsölődését, majd a bowdenek megtörését és megragadását okozhatja. A gyári előírás szerinti beavatkozás során a bowdeneket a hűtőradiátor felett, megfelelő pozícióban rögzítik, hogy a “kellemetlenségeket” elkerüljék.
A legyártott darabszám tekintetében csekély mennyiség ellenére dícséretes, hogy a Ducati nem hallgatja el a problémát, hanem természetesen ingyen és bérmentve orvosolja az esetleges hibalehetőségeket.