
A BMW új csapatfőnöke, Davie Tardozzi szerint, igaz, hogy 2009-ben a BMW nem volt a legjobb motorok között, viszont az alakulat versenyzői (Corser és Xaus) sem hozták ki magukból a maximumot.
„Úgy gondolom, hogy a versenymotorunkat minden területen fejleszteni kell. Igaz, hogy már egy év tapasztalat van a márka háta mögött, azonban továbbra is zöldfülűnek számítanak a sorozatban. Ha irányt kellene mondani, akkor szerintem elsősorban a gép vázán kellene javítani. A tavalyi évet egyfajta tesztszezonnak kell felfogni, amely során a csapat rengeteg tapasztalatot gyűjtött, amikre viszont most van szükség.” – szögezte le Tardozzi, majd a következőképpen folytatta:
„Átlagban úgy körülbelül egy másodperces hátrányunk van az élmezőnyhöz képest, amit viszont elég hamar le tudunk faragni. Azt gondolom, hogy ezt már az első versenytől fogva mindenki látni fogja. Az igaz, hogy a hátrányunk okának egy része a technikai dolgokban keresendő, viszont a versenyzőinknek is javulniuk kell.”

„Tavaly sem Troy Corser, sem pedig Ruben Xaus nem nyújtotta a maximumot.” – vélekedett az olasz szakember.
„Ezen felül úgy gondolom, hogy a munkánkat nagyban segíteni fogja Max Bartolinis is. Ő egy nagyszerű szakember, akinek a segítségével képesek lehetünk megtalálni a fejlesztéseket illetően a megfelelő irányt. Max a Ducatinál Michel Fabrizio főmérnöke volt és csak azt tudom mondani róla, hogy ha valaki, akkor ő biztosan érti a dolgát.” – mondta igen bizakodóan Tardozzi. Nos, egyáltalán nem kell már sokat várni arra, hogy kiderüljön, hogy a BMW hol is tart pontosan az élmezőnyhöz való felzárkózásban. Kíváncsian várjuk ,hogy Xaus és Corser miként szerepel majd a portimaoi teszten a BMW S1000RR nyergében.