
Az ír versenyző igyekszik nem nagy gondot csinálni abból, hogy tavaly csak ezüstéremig jutott a Supersport-koronáért folytatott harcban. Egykori riválisa jelenlegi, a teszteken mutatott impresszív Superbike-szereplése pedig egyenesen tetszik neki: úgy véli, ez számára csakis jót jelenthet.
Eugene azon a véleményen van, hogy Crutchlow eddigi meggyőző szereplése igencsak nagy löketet adhat saját karrierjének is. Ítéletét arra alapozza, hogy ha alig maradtak el egymástól az előző évi 600-as bajnokságban, és ilyen jól megy Cal-nek a Superbike-teszteken, akkor bizonyára neki is ugyanilyen jól fog menni. Nos, optimizmusban és önbizalomban nem szenved hiányt a srác, az egyszer biztos.

„Az a tény, hogy Cal eddig nemhogy gyors volt a teszteken, hanem még James Toseland-et is sikerült megelőznie, nagyon jót jelent számomra. Mondjuk jobban örültem volna annak, ha esetleg a Moto2-be szerződött volna, mivel véleményem szerint egyből nyerhette volna az első versenyt és ezzel sok embert alaposan meglepett volna. De az a helyzet, hogy még így is szívességet tesz nekem a Superbike-szereplésével.” – mondta az ír versenyző, akit nemrégiben hazájában egy nemzeti díjjal is kitüntettek.