
Persze, nincs meglepve az ember, amikor egy olasz gárdát irányító olasz vezér az olasz versenyzőjéről mond ilyet, aki ráadásul olasz motoron száguldozik, de a taljánok már csak ilyenek. Nem nélkülöz azonban minden alapot a kijelentése, bár azért merésznek is könnyedén nevezhető. Az olasz srác fiatal és nagyon tehetséges, de egy Noriyuki Haga szintű versenyzővel, aki már azzal is tisztában van, amiről Fabrizionak még egyelőre fogalma sincs… nos, nehéz felvenni a harcot.
Az olasz srác a harmadik évét kezdi meg a csapat kötelékein belül, a tavalyi éve egész jól sikeredett: Haga mögött a második helyet szerezte meg az összetettben, győzelmeket is be tudott söpörni Monzában, Imolában és Portimaoban. Ezen eredményeket, valamint a Superbikeban eltöltött eddigi három évét alapul véve vélekedik úgy Marinelli, hogy most már megérett a srác arra, hogy bajnok legyen.

„Jelen pillanatban a rajtolás jelenti Michel számára a nehézséget. Minden olyan verseny, ahol nem tudott olyan jól teljesíteni, a rossz rajtolás számlájára volt írható. Viszont amikor jól rajtolt, igencsak elöl végzett.” – elemezte az előző szezon nehézségeit Marinelli –
„Véleményem szerint Michel egy nagyon nagy tehetség, aki bizonyította, hogy néha mindenkinél gyorsabb tud lenni. Folyamatosan, lépésről lépésre komolyodott a Ducatinál eltöltött évek alatt, és azt hiszem, megérett arra, hogy bajnokká váljon 2010-ben.”
Kategória: Magazin, Motorsport, Versenyzők Cimkék: Noriyuki Haga, Xerox Ducati, Ernesto Marinelli, Michel Fabrizio
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(
Nincs egyetlen hozzászólás sem :(