Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
12
Feb
Superbike: Bemutatkozott a Sterilgarda Yamaha Team
szerző: ferdei
Ahogyan arra az Aprilia, valamint a BMW csapatbemutatóját követően számítani lehetett, a Yamaha gyári alakulata is megtartotta hivatalos prezentációját. Ha lehet ilyet mondani, akkor ép időben, hiszen két hét múlva hétvégén veszi majd kezdetét a Superbike világbajnokság 2010-es szezonja, méghozzá a már jó ideje hagyományosnak számító évadnyitó ausztráliai futammal. A csapat természetesen leleplezte a 2010-es fejlesztésű Yamaha YZF-R1-eseit, valamint új versenyzőpárosukat, a 2009-es Supersport világbajnokot Cal Crutchlowt és a 2004-ben, illetve 2007-ben, a Superbikeban világbajnoki címet szerző James Toselandot. Mivel az előző esztendőben a Yamaha színeiben versenyző Ben Spies lett a mezőny legjobbja, ezért bizonyára az alakulattal és ezzel együtt mind a két jelenlegi versenyzővel szemben elég nagy elvárások vannak, hiszen az lenne a nagy feladat, hogy megvédjék a tavaly szerzett bajnoki címet. Meglátjuk, hogy ez sikerül-e majd nekik. Az biztos, hogy a Yamaha mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobb technikai hátteret biztosítsa pilótáinak. Ezt bizonyítják a Yamaha YZF-R1-esen véghezvitt újítások:


- az motorblokk erejét nyolc lóerővel megnövelték.
- a versenygép súlyából három kilót sikerült lefaragni.
- hatékonyabb hűtőrendszer.
- az előző évi verziótól nagyban eltérő tank, amely ezúttal karbonból készült.
- a motor alsó része keskenyebb lett
- új kipufogórendszer


James Toseland nyilatkozata:
"Két hét múlva lesz az első futam, amit már izgatottam várok, hiszen a teszteken valóságos felüdülés volt vezetni a Yamaha Superbike motorját a két éves MotoGP-ben való szereplést követően. Úgy érzem, hogy a tesztek során megfelelőn fel tudtunk készülni a szezonnyitóra.”

Cal Crutchlow nyilatkozata:
„Rettentően várom, hogy kezdetét vegye a szezon, hiszen szeretem a kihívásokat. A tesztek véleményem szerint nagyon jól sikerültek a számunkra, szóval már a legelső versenytől kezdve képesek lehetünk jó eredmények elérésére. Bízom benne, hogy a szerencse is mellénk áll majd.”

További képek:






  Kategória: Motorsport   Cimkék: Superbike, Yamaha YZF-R1, James Toseland, Cal Crutchlow, Sterilgarda Yamaha Team
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)