Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
16
Feb
Magyar motoros a brit Superbikeban
szerző: ferdei
Juhász Dávid idén a brit Superbike bajnokságban, mégpedig a MAR Kawasaki színeiben áll majd rajthoz. A tizenhét éves magyar lesz a sorozat történetének első magyar versenyzőjeJuhász szerepelt már német, osztrák bajnokin, korábban állandó résztvevője volt a GSX-R Európa kupának, a hazai GSX-R kupának, Alpok Adriának és még sorolhatnánk, egyszóval a magyar fiúnak bőven van tapasztalata a széria sportgépeket illetően. 2009-ben például ő lett a magyar Supertsock bajnok, valamint az ő nevéhez fűződik a hungaroringi pályacsúcs is, amit sok ideig Talmácsi Gábor tartott. Dávid a következőképpen nyilatkozott a brit Superbikeban való szerepléséről: „Nagyon boldog vagyok, hogy a világ legjobb nemzeti bajnokságának az EVO kategóriájában szerepelhetek majd, méghozzá egy Kawasaki ZX10R nyergében. Ezen felül büszke vagyok, hogy Magyarországot képviselhetem, és lehetőségem nyílik az igen nagy tudású angol versenyzőkkel megmérkőzni. Bízom benne, hogy a legjobb formámat tudom majd nyújtani a pályán.” – mondta reménykedve a magyar.

Ahogyan az egy pilóta igazolásánál lenni szokott, ezúttal is megszólalt az érintett alakulat csapatfőnöke: „A mai egy igen emlékezetes nap a csapatunk és a szponzoraink számára egyaránt” – kezdte a MAR Kawasaki csapatvezetője, Malcolm Ashley. „Véleményem szerint Dávidnak nagyszerű kilátásai vannak a jövőjét illetően, hiszen számos győzelmet és körrekordot tudhat maga mögött és még csak tizenhét éves. Ő az uralkodó magyar Superstock bajnok, valamint a Hungaroringen megdöntötte a Talmácsi Gábor által felállított pályacsúcsot is. Dávid számos kivételes képessége között talán a legfigyelemreméltóbb az, hogy teljes mértékbe képes uralni és egyben csúsztatni a motorját a kanyarkijöveteleknél. Ennek mindenképpen nagy hasznát veszi majd az EVO kategóriában, ahol nem segíti a versenyzőt elektronika.” – magyarázta Ashley. Juhász Dávid egyébként 2010. április 3-én debütál majd a brit Superbikeban, méghozzá a Brands Hatch-i versenyhétvégén. A szezonnyitó futam április 5-én kerül megrendezésre.

  Kategória: Magazin, Motorsport   Cimkék: BSB, Juhász Dávid
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

#31  vipera írta, 2010. Február 22. 11:39 időpontban
Az Eurosport 2 fogja közvetíteni, jó részét élőben! Szóval nem fogunk lemaradni Dávidról! Hajrá Dávid!

#27  Petigsxr írta, 2010. Február 17. 23:15 időpontban
Sziasztok!
A brit superbike bajnokságot melyik tv adó közvetíti? Ha egyáltalán van ilyen. Jó lenne szurkolni! Már nagyon ki vagyok éhezve rá!

 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)