Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
motorace_slider_underline (1K)
 
24
Már
Interjú: Juhász Dávid
szerző: ferdei
A múlt hétvégi Motorkiállításon, a Hungexpoban, futottunk össze Juhász Dáviddal, akivel rögtönzött interjút készítettünk, hiszen korábban hallottunk olyan pletykákat, hogy a magyar versenyző mégsem indul a brit Superbikeban.

Úgy hallottuk, hogy mégsem tudsz indulni a brit Superbikeban. Ez valóban igaz? Mit tudsz mondani nekünk ez ügyben?

„Sajnos nem sikerült annyi pénz összeszedni, amely elég lett volna az egész szezonra. Ennél fogva nem akartam úgy nekivágni ennek az évnek, hogy teszem azt két futamra megvan az anyagi háttér, utána meg majd lesz valami. Pár versenyre semmi értelme, hiszen azt követően mit csinálnék egész évben? Ezen felül sajnos megromlott a viszony a menedzserem és köztem, ami már így a menedzselés legelején nem egy jó jel, tehát úgy döntöttünk, hogy inkább nem folytatjuk együtt. Egyébként végül is arra jutottam, hogy megpróbálom az IDM (német) Superbikeot."

Tavaly ott már mentél ugye?

„Igen, így van, mentem egy futamon, teljesen ismeretlen pályán és mezőnyben, viszont a csapat meg volt velem elégedve. Hogy idén milyen motorral fogok rajhoz állni, azt egyelőre nem tudom, de a Suzukira van talán a legnagyobb esély, viszont esetleg lenne lehetőség egy gyári BMW csapatban való indulásra is. Mint általában a legtöbb esetben, ezúttal is elég sok múlik a támogatókon és az anyagiakon. A célom az, hogy azért egy viszonylag jó technikai hátterem legyen, hiszen ha képes lennék top10-es helyezéseket hozni, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy év közben még több szponzort szerezzünk.”

Tehát akkor szükség lenne további támogatókra is?

„Az igazság az, hogy először is egy új menedzser kellene, hiszen ha például besétálok egy szponzorjelölthöz, akkor „kirugdosnak” onnan. Én nem értek a menedzseléshez és szerintem nem is nagyon kell, hiszen versenyző vagyok. Ha viszont valaki úgy talál magának egy menedzsert, mint Talma a Stefanot, akkor mondhatni máris számtalan lehetőség akad az útjába.”


Te mit gondolsz mennyire nehéz manapság Magyarországon egy motorosnak szponzorokat szereznie?

„Elég nehéz ez nem kérdés, hiszen ugye Magyarországot, azon belül is a motorpiacot utolérte a válság. Az én tudomásom szerint körülbelül 80%-al estek vissza a motoreladások. Ennek köszönhetően a versenysportra még kevesebbet vagy mondhatni semmit sem áldoznak azok, akik eddig megtették. Egy brit vagy IDM Superbike például benne van vagy ötven millióba, egyszóval nem kis összegek. Ezen felül ha pedig már kijutott az ember egy nívósabb külföldi, illetve nemzetközi sorozatba, ott a magyar versenyzőknek háromszor annyit kell teljesítenie, mint mondjuk egy olasznak.”

Mit szólsz a Balatonring ügyéhez? Nyilván te is örültél volna neki, ha Magyarországnak lett volna egy magas színvonalú kimondottan motoros versenypályája, amely világbajnoki futamok lebonyolítására is alkalmas.
„Megmondom őszintén, hogy a legutolsó információ, ami még régebben a fülembe jutott, az az, hogy elkezdték építeni a ringet és nyáron már lehet rajta menni. Természetesen én szívesen motoroznék rajta, de szerintem nem kimondottan a pályázási lehetőségek miatt lenne fontos, hanem, hogy talán kicsit megdobná a hazai motorsportot és az itthoni versenyek nézettségét. Mondom mindezt azért, mert azért valljuk be, hogy az Alpok-Adria vagy a Magyar Bajnokság nem annyira népszerű sorozatok. Hiába az ingyen belépő a nézőknek, egyszerűen nem jön el senki, pedig szerintem azért színvonalasak a versenyek. Én még azt is meg merném kockáztatni, hogy egy magyar bajnoki izgalmasabb, mint egy királykategóriás MotoGP futam. Visszatérve azonban a Balatonringre: Remélem, hogy végül is megépítik.”


  Kategória: Magazin, Motorsport   Cimkék: BSB, Juhász Dávid, Motorkiállítás, Hungexpo, IDM Superbike
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

Nincs egyetlen hozzászólás sem :(
 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)