Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
06
Sze
Villany helyett olajkályha?
szerző: Dede

Általában a hírhedt “brit tudósok” nevéhez fűződnek olyan felfedezések, amelyek az emberiség szempontjából teljesen érdektelenek. Ezúttal svájci kutatók tettek olyan megállapítást, amin azonban érdemes elgondolkodni.






A svájci kormány megbízásából készített kutatás eredményei alapján a “svejci” környezetvédelemmel foglakozó tudósok megállapították, hogy a mai modern dízel motorok a környezet-károsítás szempontjából előnyösebbek, mint az elektromos hajtású testvéreik. Az EMPA kutatóintézet által készített tanulmány megerősíti azt, amit talán a témával kicsit mélyebben foglalkozók már sejthettek: mivel az elektromos hajtású járgányok “tankolásához” ma még leginkább a különböző szénhidrogének elégetésével működő erőművek szolgáltatják az elektromos áramot, áttételesen azok is komoly környezetkárosodást váltanak ki. Az így elégetett szénhidrogén-mennyiség összehasonlítva mondjuk egy 1400 köbcentis, korszerű dízelmotor kb. 3,9 liter/100km-es fogyasztásával azt mutatja, hogy végső soron az “olajkályhás” belsőégésű motor fajlagosan kevesebb károsanyagot pöfög ki a légkörbe, mint a közvetve az elektromos masina.


Amikor dízel motorról beszélünk, természetesen nem a múlt század közepén készült (és azért valljuk meg, azóta is stabilan üzemelő) soros adagolóval szerelt traktorokra kell gondolni, hanem a ma már széles körben elterjedt közös nyomócsöves, a gázolajat nagynyomású szivattyú  és elektronikusan vezérelt  injektorok segítségével több ezer bar-on befecskendező, elektronikus vezérlésű közvetlen befecskendezésű turbódízel technikáról van szó. Ezek a motorok már “röhögve” teljesítik a legújabb károsanyag-kibocsátási követelményeket, gyakorta már különböző elven működő részecskeszűrőkkel megtámogatva a koromkibocsátásuk a nullához közelít.


Hopp, álljuk csak meg egy szóra! Ezzel kapcsolatban a marketing-himnuszok elfelejtenek tájékoztatni bennünket pár dologról. Például arról, hogy a koromszűrőben eltárolt koromrészecske-mennyiséget valahogy onnan csak el kell távolítani időről-időre. Ez pedig nem más, mint amikor a 600-800 km alatt összegyűlt és lerakódott mennyiséget kiégeti a rendszer magából. Na és az hova tűnik? Bizony-bizony, a környezetbe. Ha pedig már nem égethető ki a szűrő, akkor cserélni kell. Ja, hogy az sokszor egy-kétszázezres tétel? Hát ezt bizony az értékesítésnél nem mindig mondják el.


Az a hatás, amiről pedig manapság kezdenek leginkább beszélgetni a “korszerű” dízel technikákat illetően, az magának a rendszernek az előnyeiből következik. A rendkívül magas nyomáson, sokszor egy sűrítés végén akár négy részletben befecskendezett gázolaj-mennyiséggel elérték, hogy az égési folyamat annyira “tökéletes” lett, hogy a keletkező részecskék mérete a “kőkori” dízeleknél születők töredéke lett, amelyek azonban a megszűrhetetlenül jutnak el közvetlenül a tüdőnk legmélyebb bugyraiba, míg a régi “koromrögöket” az orrunk könnyedén megszűrte (némi túlzással). A növényi szervezetekbe az új, “korszerű” koromrészecskék ugyanilyen könnyen épülnek be, azaz áttételesen felmerül a kérdés: most akkor jót tesz-e nekünk ez a csúcsszuper, környezetbarát technológia?


Jóhiszeműen hagyjuk figyelmen kívül a fenti akadékoskodást és fogadjuk el a svájci kutatás eredményét. Akkor viszont mi lehet a megoldás? Az elektromos áram előállítására a szénhidrogéneket nélkülöző technológiák alkalmazása: a nap-, a szél- és vízierőművek vagy a sokat szidott nukleáris technológia. De hogy kerül ide ez a téma a motorace.hu-ra? Hát úgy, hogy már a motorkerékpárokat is megérintette a változás szele és nem csak benzinüzemű motorokat alkalmaznak a meghajtásra, hanem egyre több elektromos és „olajkályhás” járgány jeleni meg a piacon. A dízelüzemű motorkerékpárok egyik úttörője, a holland E.V.A. cég által tavaly bemutatott, fokozatmentes CVT váltóval és töltőlevegő-hűtővel ellátott, soros háromhengeres turbódízel blokkal szerelt Track T-800 modellje például már 50 LE-s teljesítményével és 1800-as percenkénti fordulattól rendelkezésre álló 130 Nm-es nyomatékával egész ígéretes próbálkozásnak tűnik. Az eladott darabszámról nincs információnk, viszont a fenti paraméterek elég meggyőzőnek tűnnek, most már csak azzal a furcsa hanggal kell megbékélnie az embernek, amit a nyereg alól hall a vas beindítása után. Mert valljuk meg, hogy akármilyen kellemes is, egy 2000-es fordulaton ketyegő dízel hangja azért nem igazán veszi fel a versenyt a V2/V4-es dörgésével, a boxer-motor dübörgésével vagy egy sornégyes visításával.


A „jövő motorkerékpárjának hajtóanyaga”-verseny győztese tehát még továbbra sincs meg, az azonban egyértelmű, hogy a csillogó mázat érdemes néha megkapargatni, hogy a felszín alatti részletek ismeretében alkossunk véleményt ebben a témában. A svájci tudósok is megmondták…



  Kategória: Magazin   Cimkék: Diesel, Common Rail, Track T800, tudósok, részecskeszűrő
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

#67  Dede írta, 2010. Szeptember 7. 16:42 időpontban
Hát bizony a teljesítményhez csak el kell égetni a gázolajat, és még a CDI-ben is... A brikett meg még nem is lenne talán baj, de a rajta csimpaszkodó tüzelőanyag-molekulák szépen hazavágják a tüdőnket.. Üdv

#65  Szolovjov írta, 2010. Szeptember 7. 11:13 időpontban
Modern dízel ide-oda mégis füstöl mindegyik gázadásra. Talán a Mercedes CDI motorját nem láttam még csak füstölni. Ezért nem kell nekem dízel, az én autóm ne dobáljon brikettet a kipufogón a 21. században.

 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)