
A Superbike világbajnokság mezőnye, köztük a Supersport kategória motorosai is, valamivel több, mint egy hónapnyi szünetet követően gurult ismét pályára, méghozzá a németországi Nürnburgringen. A korábban a Forma1 által is hasznát versenyhelyszínre természetesen a Team Tóth is megérkezett és a többiekhez hasonlóan hozzáláttak a munkához. Tóth Imi az első szabadedzésen a húszadik helyen zárt, viszont az időmérőre már egy helyet sikerült előrébb lépnie, ráadásul egy másodpercet is faragott a legjobbján, így végül a magyar versenyző Chesaux és Iddon előtt a tizenkilencedik lett. Magát az ideiglenes polet egyébként Kenan Soouglu szerezte meg, bár a szabadedzésen a török még legfőbb riválisa, Eugene Laverty mögött volt. A harmadik helyen, amelyet egyébként Joan Lascorz szokott megszerezni, ezúttal Gino Rea zárt. Lascorz mellesleg kénytelen kihagyni a nürnburgringi viadalt, hiszen a spanyol motoros a Misanoban szerzett sérüléseiből még mindig nem tudott teljesen felépülni, aminek köszönhetően neki tulajdonképpen már nincs is esélye a világbajnoki címre.
Az első szabadedzés végeredménye:
1. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.59.646
2. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.59.964
3. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 2.00.291
4. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 2.00.620
5. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 2.00.954
6. Broc Parkes AUS Kawasaki Motocard ZX-6R 2.01.465
7. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2.01.500
8. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2.01.523
9. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2.01.566
10. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2.01.976
11. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2.02.239
12. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2.02.341
13. Ronan Quarmby RSA Interfile TyresinTransit Honda CBR600RR 2.02.548
14. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 2.02.740
15. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2.03.113
16. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2.03.508
17. Christian Iddon GBR Cresto Guide Honda CBR600RR 2.03.773
18. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2.04.596
19. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2.04.863
20. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2.05.176
21. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 2.28.131
Az első időmérő végeredménye:
1. Kenan Sofuoglu TUR HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 1.59.276
2. David Salom ESP Triumph BE1 Racing 675 1.59.277
3. Gino Rea GBR Intermoto Czech Honda CBR600RR 1.59.807
4. Katsuaki Fujiwara JPN Kawasaki Motocard ZX-6R 1.59.818
5. Eugene Laverty IRL Parkalgar Honda CBR600RR 1.59.964
6. Fabien Foret FRA Lorenzini Kawasaki ZX-6R 2.00.104
7. Broc Parkes AUS Kawasaki Motocard ZX-6R 2.00.275
8. Michele Pirro ITA HANNspree Ten Kate Honda CBR600RR 2.00.423
9. Matthieu Lagrive FRA Triumph BE1 Racing 675 2.00.535
10. Mark Aitchison AUS Kuja Honda CBR600RR 2.00.538
11. Chaz Davies GBR Triumph BE1 Racing 675 2.01.073
12. Massimo Roccoli ITA Intermoto Czech Honda CBR600RR 2.01.102
13. Miguel Praia POR Parkalgar Honda CBR600RR 2.01.266
14. Roberto Tamburini ITA Bike Service Yamaha YZF-R6 2.01.589
15. Vittorio Iannuzzo ITA Triumph BE1 Racing 675 2.01.598
16. Robbin Harms DEN Harms Benjan Honda CBR600RR 2.01.776
17. Ronan Quarmby RSA Interfile TyresinTransit Honda CBR600RR 2.02.246
18. Danilo Dell'Omo ITA Kuja Honda CBR600RR 2.02.272
19. Tóth Imre HUN Team Toth Honda CBR600RR 2.04.004
20. Christian Iddon GBR Cresto Guide Honda CBR600RR 2.04.034
21. Bastien Chesaux SUI Harms Benjan Honda CBR600RR 2.04.156