Helló felhasználónév (1) új üzeneted van Friss válaszok a hozzászólásaidra Profiladatok
Bejelentkezés / Regisztráció
banner
motorace_slider_underline (1K)
 
08
Dec
Superbike: Teszt Valenciában
szerző: ferdei
ValenciaTesztSBKMotoraceHolnap és holnapután, vagyis december kilencedikén és tízedikén a Superbike mezőnyének a nagy része a spanyolországi valenciai aszfaltcsíkon tesztel majd. A gyakorláson képviseltetni fogja magát a Ten Kate Honda, az Aprilia, a Kawasaki, a Yamaha és az Alstare Suzuki alakulata is. A hiányzók között lesz azonban például az Altea Ducati versenyzője, az angol Shane Byre (Carlos Checa is), aki azért nem tud részt venni a teszten, mivel még nem készült el a 2010-es fejlesztésű motorja. „Igaz, hogy azt terveztük, hogy ott leszünk Valenciában, azonban végül is ez nem jön össze, mivel még nincsen kész az új motorom. Úgy gondoltuk, hogy nem lenne túl sok értelme pályára gurulni az úgymond régi géppel, hiszen semmi újat sem tudtunk volna tanulni, így inkább kihagyjuk ezt a tesztet és a januárban megrendezésre kerülő hivatalos próbára készülünk, amely Portimaoban lesz.”, mondta az angol. Az Altea Ducatin kívül egyébként még a Xerox Ducati (Noriyuki Haga és Michel Fabrizio) sem lesz jelen a teszten.

ValenciaTestSBKValenciaFutamRol



Az biztos, hogy mindenképpen érdekes lesz a kétnapos teszt, hiszen például érdemes lesz a 2007-es Superbike bajnokra, James Toselandra odafigyelni, aki ezúttal nem Ten Kate, hanem Yamaha színekben versenyez majd. Aztán persze ha már a hangvillásoknál tartunk, akkor mindenképpen szót kell ejteni Cal Crutchlow-ról is, aki idén megszerezte a bajnoki címet a Supersportban. Az angol srácnak viszont egyáltalán nem lesz ismeretlen az ezres kategória, hiszen 2007-ben és 2008-ban a Brit Superbike bajnokságban szerepelt. Érdekes lesz, az is, hogy a Kawasakiból mit tud majd kihozni Sykes vagy éppenséggel Vermeulen, habár Sykes idei teljesítményén alapulva, talán inkább Veremeulenben lehetne bízni. Na és persze ott van még Biaggi újdonsült csapattársa az Apriliánál, az aktuális Brit Superbike bajnok, Leon Camier.

  Kategória: Motorsport   Cimkék: Superbike, Valencia teszt
 
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni :(

#2  LeGyEs írta, 2009. December 9. 00:45 időpontban
2. hsz

#1  LeGyEs írta, 2009. December 9. 00:21 időpontban
Az első teszt hozzászólás, az első teszt regisztráció után :)

 
banner
MOTOGPHÍREK.HU
motorace_rss (2K)