
Max Biaggi brit csapattársa sajnálatát fejezte ki csapata, az Alitalia Aprilia felé, ugyanis kizárólag saját hibáiból kifolyólag mindkét futamot sikerült alaposan elrontania. Teljesen azonban nincs letörve, mivel úgy érzi, hibáit leszámítva jó tempót tudott menni.
Nem jött össze valami fényesen Camier számára élete első teljes Superbike szezonjának nyitó hétvégéje Ausztráliában. Leon egy gyermeteg hibával elrontotta a Superpole-t aminek következtében a 16. helyről volt kényszerű rajtolni, majd az első versenyhétvége mindkét futamát ugyanabban a kanyarban szúrta el. Főként utóbbi hibák következtében nem tudott bekerülni egyik alkalommal sem az első tízbe, amit csalódásként könyvelt el az angol srác. Az aktuális Brit Superbike bajnokot viszont nem hagyta el teljesen lélekjelenlét, ugyanis rosszabbul is járhatott volna:
„Az első verseny során nagyon csúnyán elfékeztem magam, melynek következtében majdnem kilöktem a csapattársam is, de hála Istennek el tudtam rántani a motort. Ezek után már sok esélyem nem volt, de azért olyan keményen motorztam, amennyire csak kitelt tőlem.” – mondta Leon, aki az ütközést elkerülve a pálya lebetonozott részén tudta összeszedni a gépét - szerencséjére műszaki károsodás nélkül.

Camier a második futamon kijavíthatta volna hibáját, ámde ezúttal sem sikerült. Az angol srác villámrajtot vett, melynek következtében egészen a hetedik helyre jött fel. Szerencséje azonban ezúttal sem volt, ugyanis amit korábban fékezéssel sikerült elrontania, azt a második futamban megtette egy félreváltással. A történet vége ezúttal ugyanaz lett, mint először: ugyanabban a kanyarban hagyta el a pályát, ugyanolyan nehéz helyzetbe hozván magát és a csapatot:
„Nagyon sajnálom a verseny napján elkövetett hibáimat. A második futam ugyan jól kezdődött, a rajtom után közvetlenül sokat előztem, és az élmezőnnyel tudtam menni. Aztán amikor Toselandet akartam megelőzni, kicsit kisodródtunk mind a ketten. Aztán véletlenül rossz sebességbe tettem a motort, így ugyanott véreztem el, ahol az első versenyen.” – mondta Camier. Leon ugyanakkor nem tört össze teljesen, mivel a hibáitól eltekintve úgy érzi, jó tempót tudott diktálni a hétvége során.
„Lényegében azért vagyok leginkább csalódott, mert a köridőim amúgy igencsak jók voltak, úgy gondolom, ha nem hibáztam volna, jó eredménnyel zártuk volna mindkét futamot. Ugyanakkor az is biztos, hogy javítanom kell az egy körön produkált teljesítményemen, hogy legközelebb ne járjak ennyire pórul a Superpole-on. Nagyon várom már a következő versenyt Portimaoban. Ismerem a pályát, így nagy esélyem lesz arra, hogy a vezető bollyal tudjak majd motorozni. Mindazonáltal még mindig nagyon sok dolgunk van, sok téren kell még fejlődnünk.”
Hát igen szerény számításaim szerint most nem 10 pontja lenne, hanem legalább 20. Becsülendő, hogy mindkét hibája után feltudott zárkózni, szerintem még idén meglepetéseket fog hozni.